A kisalföld.hu a katasztrófavédelemmel közösen összegyűjtötte, mire kell vigyázni a karácsonyi előkészületek során. Elsősorban a fényfüzérek, a gyertyák és a csillagszórók követelnek elővigyázatosságot. Biztonságos fényfüzérrel a...
(A cikk a Profi Mezőgazdasági Gépmagazin 2020/1. számában jelent meg.) A bérvállalkozók és a vegyes gazdaságokkal rendelkezők körében egyre növekszik az érdeklődés az alternatív gumiabroncs-koncepciók iránt....
Évről évre növekszik a karácsonyi vásárok gazdasági szerepe. Egy felmérés szerint a kiállító kézművesek számára az év utolsó hat hete hozza a forgalom akár 50 százalékát...
A Crémant a Champagne régión kívülről származó de azzal nagyon hasonló módon, palackos erjesztéssel készülő pezsgők csoportja. A Borkollégium mesterkurzuson közelebbről is megismerkedhetsz az egyes stílusokkal...
Az ASZÚGLASS szakmai premierjén ismerhettük meg a világszínvonalú Halimba Crystal által fejlesztett új boroskelyhet, amely még magasabb szintre emeli az aszú kóstolás élményét – írják a...
Napközben javulnak a látási viszonyok, főként az északkeleti területeken tartósan borult, párás maradhat az idő, másutt napos idő várható kevés fátyolfelhővel. Legfeljebb szitálás fordulhat elő. A...
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületének egyik jellemző téli vendége a nagy őrgébics. A faj első példányai idén a szokásosnál némileg később, csak október derekán jelentek...
A mai napig nagy megtiszteltetésként éli meg az Év Agrárinnovátora díjat dr. Pénzes Béla, aki a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszékének egyetemi tanáraként 2018-ban...
(A cikk megjelent a Profi Mezőgazdasági Gépmagazin 2020/1. számában.) Tavaly mutatta be a New Holland a teleszkópos rakodók új generációját, amelynek színe most a kék helyett...
A Velencei-tónál december 16-tól rendkívüli horgászati tilalom bevezetése mellett döntöttek – írta közleményében a Magyar Országos Horgász Szövetség. Tekintettel arra, hogy a héten telepített ragadozók átlagmérete...
Három éven át tartó, 1,89 milliárd forintból megvalósított felújítást követően újra megnyílt a Szántódpusztai Majorság, amely kulturális központként, közösségi térként és élő majorként működik ezután egész...
A Nébih minél több eszközzel igyekszik segíteni az elektronikus gazdálkodási napló kitöltését. Az elkövetkezendő hetekben a hivatal YouTube csatornájára felkerül több rövid videó is a témában,...
A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén növényi alapú fehérjeporokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével. A tesztelt...
A budapesti 7-es jelzésű trolibusz (1936-tól T jelzéssel) a Bécsi úton, a Vörösvári út és az Óbudai temető között közlekedett. Ez volt a magyar főváros első...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága folyamatosan figyeli a Facebook Marketplace menüjében megjelenő tűzifahirdetéseket. Az ellenőrök novemberben szúrópróbaszerűen végzett telefonos próbavásárlások során 70 hirdetésből 56...
A Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti harmadban számíthatunk több (helyenként vastagabb) felhőre, másutt jobbára gyengén felhős, napos idő várható. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél...
A Körös-Maros Nemzeti Park őszi, téli tájait járva a tarlókon, parlagokon, sőt a gyepeken is gyakran szemünk elé kerülnek a szorgos güzüegerek által készített különös földkupacok....
A KITE Zrt. 2024-től újabb nagy múltú, neves márkával, a német Kramer prémium kategóriás rakodóival bővíti portfólióját és forgalmazási tevékenységi körét. Az amerikai John Deere-rel együttműködésben...
A kormány a háborús időkben is biztonságos ellátást és megfizethető energiaárakat garantál minden magyar fogyasztó számára – hangsúlyozta Steiner Attila, a Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és...
A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében jelentősen enyhíti a szélkerekek telepítésének jogszabályi feltételrendszerét – közölte az Energiaügyi Minisztérium az MTI-vel pénteken. Az előírt védőtávolság a...
Norvégia mezőgazdasági területei – az ország természeti adottságaiból adódóan – nem kimondottan alkalmasak a szántóföldi növénytermesztésre. A közel egy millió ha mezőgazdasági terület mintegy kétharmada legelő,...
A hótakaró vastagsága Moszkvában elérte a 49 centimétert csütörtökön, ami napi rekord a rendszeres meteorológiai mérések másfél évszázados történetében – közölte Jevgenyij Tyiskovec, az orosz Fobosz...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy a Telemarketing International Kft. és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH négy termék esetében megtévesztő kommunikációt folytatott. A GVH versenytanácsa a...
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló ”Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagot tett közzé, melyben egy, az egyes ágazatok globális felmelegedéshez...
A Vízgazdálkodási Információs Rendszer és téradatbázis fejlesztése az Európai Unió jóvoltából, a Kohéziós Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásában, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében...
Késve bejelentett ENAR események Magyar Államkincstár által történő szankcionálásának elkerülése a 2023. évi egységes kérelemben benyújtott termeléshez kötött anyatehéntartás és átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatások esetében A...
A kormány sok intézkedést tett azért, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, és a képződő hulladék a lehető...
Jövőre már csak banki átutalással vagy ügyvédi letétbe helyezéssel lehet megfizetni a vételárat. A készpénzes fizetés lehetősége megszűnik. A tegnapi napon elfogadta az Országgyűlés az egyes...
(Megjelent a Profi Mezőgazdasági Gépmagazin 2020/1. számában.) Sorozatot indítunk a SZIE Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeum büszkeségeiből. A kiemelés nem könnyű, hiszen a gödöllői egyetem mezőgazdasági...
Ez évtől, hagyományteremtő szándékkal megalapítottuk az UBM Takarmányozási Klubot, amelynek minden évben azok a partnereink lesznek a tagjai, akik az évente kiírásra kerülő UBM Takarmányozási Díj...
Elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, valamint a Dunától keletre lehet nagyobb területen összefüggő, vastagabb felhőzet, és arrafelé lehet számítani gyenge vegyes halmazállapotú záporos csapadékra. Másutt kevesebb felhő valószínű,...
Az ország nagy részén már telítődött a talajok felső egy méteres rétege, a belvízzel elöntött területek nagysága pedig egyre nő – írta az MTI az...
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, konzorciumi partnerei és a helyben élők segítségével több mint 660 millió forint felhasználásával valósult meg a Hévízi-tó és környékének természetvédelmi...
Jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a hazai sertéságazat. Bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött azonban részben a...
Szarvasmarha-szépségversenyt hirdetett Magyarország piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja, az UBM. A versenyre 2024. január 6-ig bármely hazai állattartó nevezhet maximum két, saját nevelésű szarvasmarhájával. A szépségversenyben való...
Szeptemberig a 2023-as zöldség-gyümölcs import volumene 6,5%-kal, értéke pedig 12%-kal nőtt 2022 azonos időszakához képest az unióban – írta cikkében a FruitVeB. A FEPEX értesülései...
Az Agrárminisztérium célja a klímaváltozás okozta károk megelőzését szolgáló technológiai fejlesztések és termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett az, hogy a növénytermesztők, kertészek az...
Az idei 1300 milliárd forinttal 2023 végéig rekordnagyságú mezőgazdasági agrárkifizetés történik meg Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Gödöllőn, a...
“A falun élő ember nem alacsonyabb rendű ember, a falun élő ember kincs” – idézte az MTI Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos...
A KSH adatai szerint Magyarország élőbárány-exportjának mennyisége 1 százalékkal (8 ezer tonnára) csökkent, míg értéke 22 százalékkal (14 milliárd forintra) nőtt 2023 január–szeptemberében az előző...