A hazai akvakultúra fejlesztése magával hozza a helyi vendéglátás, valamint a gasztronómia fejlődését is, nagy mértékben járul hozzá az ökoszisztémák fenntartásához, ezáltal az európai zöldítési célokhoz...
Az esemény célja, hogy összehozza az állatok gondozásában és jólétének biztosításában részt vevő szereplőket. Második alkalommal rendezik meg az eseményt, amit az az igény hívott életre,...
Nem lehet panasza a sertés felvásárlási árakra a tenyésztőknek, ráadásul a termények betakarításai is jól sikerültek, ezért bátran kijelenthető, hogy önköltség felett lehet értékesíteni a sertést....
Az Agrárminisztérium a nehéz gazdasági helyzetben lévő szarvasmarhatartók likviditásának biztosítása érdekében megteremtette a feltételeit annak, hogy a jövő hét folyamán az érintett 9600 gazdálkodó számára...
Jó gyakorlatok az állattenyésztés környezetterhelésének csökkentéséért címmel rendez konferenciát a Debreceni Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. ÁLLAT-KÖRNYEZET-TERHELÉS nevű rendezvényre 2023. szeptember 14....
Mintegy 3,1 milliárd forint áll rendelkezésre a takarmányár növekedés különbözetének kompenzációs támogatására, valamint a halgazdálkodási ágazat versenyképességének megtartására. A kormany.hu tájékoztatása szerint 2023. augusztus 31-én...
Az elmúlt hetekben három gazdaságban is kimutatták az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Olaszországban, Pavia tartományában. Az érintett állományokat az olasz hatóság felszámolta – írta cikkében...