Hírek

A karácsonyi vásárok felveszik a versenyt a plázákkal is

Évről évre növekszik a karácsonyi vásárok gazdasági szerepe. Egy felmérés szerint a kiállító kézművesek számára az év utolsó hat hete hozza a forgalom akár 50 százalékát is – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője, Németh Viktória.

A karácsonyi vásárok eredete régebbi, mint ahogy azt gondolnánk, a középkorra nyúlik vissza a Német-Római Birodalom területére, ahol nemcsak a német ajkú területeken, hanem a mai Franciaország keleti részén is megjelent ez a szokás, igaz, csak a reformáció után vált népszerűvé, “adventi mindennapi jelenséggé” – mondta el az InfoRádiónban Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője.

Fotó: Balogh Zoltán

A múlt századokban aztán központi szerepük volt a vásároknak, nem csupán adventkor, az emberek ugyanis mindent ezen alkalmakkor vásároltak meg. Napjainkban a “vásárlói érdeklődés” viszont a bevásárlóközpontok felé fordult, így a karácsonyi vásárok szerepe, haszna is változott, de még így is rendelkezik gazdaságélénkítő hatással az elemző szerint.

“Ez a gazdaságélénkítő hatás egyre fokozottabb, mert míg régen a helyi közösségeknek, helyben élő családoknak szólt, manapság egyre inkább turisztikai látványossággá válik egy-egy adventi vásár” – mondta.

Nagy-Britanniában fel is mérték ezek helyzetét: 2007-ben csupán harminc karácsonyi vásár volt, de 2017-re ez a szám százra duzzadt, ami azt mutatja, hogy ezek az események – függetlenül a plázák lététől – népszerűek.
Hirdetés

A gazdasági hatások pedig szerteágazók is Németh Viktória szerint: “Nemcsak arról van szó, hogy kisvállalkozók, kézművesek jól járnak, köréjük már komoly szervezőmunka kapcsolódik, a biztonsági szervezetektől a takarításig, a promócióig nagyon sokrétű az a gazdasági szektor, amelynek mind bevételt, mind foglalkoztatást jelentenek ezek az események.”

Budapest egymás után a negyedik évben lett legjobb a karácsonyi vásárokat tekintve egy európai felmérés szerint, a budapesti karácsonyi vásár pedig a legnagyobb ilyen rendezvények listáján is szerepel.

“Olyan népes országok, mint Franciaország vagy Németország szoktak az élen végezni, de lakosságarányosan Magyarország mindenképpen jó helyen áll” – húzta alá Németh Viktória.

A kapcsolódó hanganyag itt meghallgatható.

agrotrend.hu / Infostart/InfoRádió – Imre Júlia

Tovább olvasom

Támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés