Jelentősen, mintegy ötven százalékkal csökkent a méhészet jövedelmezősége tavaly az előző öt év átlagához képest – vélelmezte egy tavalyi hírben az agrárminiszter.
Bock József, a Villányi Borvidék elnöke köszöntötte a villányi művelődési házban az 52. borverseny bírálóit, a bizottságok tagjait.
Az Agrárminisztérium által idén márciusban 7. éve meghirdetett „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzeti park igazgatóságok különleges barlangi...
A koronavírus-járvány kapcsán életbe léptetett kormányzati intézkedések miatt az őstermelői igazolvány március 20-ig történő érvényesítését csak azoknak javasoljuk, akik a veszélyhelyzet fennállása alatt is értékesítési tevékenységet...
A fogyasztók genetikailag módosított szervezetek (GMO) termelési, egészségügyi és élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos oktatása érdekében új kezdeményezés indult.
2020. március 6-án jelent meg a Magyar Közlönyben a Kúria polgári jogegységi határozata (1/2020. PJE határozat), mely a föld tulajdonjogával kapcsolatos elővásárlási jog megsértése esetén vizsgálja...
2020 márciusától elérhető a Nébih új, növényvédő szeres kezelések bejelentésére szolgáló elektronikus felülete. Az adatok egy részét a hivatal interaktív térkép formájában is feldolgozza. A cél,...
Jó éve volt az agráriumnak, a növénytermesztés volumene valamelyest mérséklődött, de az áremelkedéssel együtt a termelési értéke közel egy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit...
Dr. Balog Ádám Elnök-vezérigazgató kezdeményezésére az MKB Bank Nyrt. a mai napon egymilliárd forintot adományoz a koronavírus-védekezéssel kapcsolatos kormányzati erőfeszítések támogatására, különösen az időskorúak tájékoztatásával és...
A Magyar Pékszövetség megbízásából – és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával – a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet (NAIK AKI) 2019-ben is elvégezte az alapvető sütőipari termékekre (fehér-...
A tavasz érkeztével a csapadék is számottevően megjelenik országszerte. A mai nap sem esz kivétel.
Visszafogott érdeklődés kísérte a szerdai szekszárdi piaci napot, ha nem is sokan, folyamatosan jöttek-mentek az emberek. A kínálatnál nyoma sem volt annak, hogy már lassan március...
Ellepte a Mecseket a medvehagyma, az erdőben egyre több a szüretelő. A tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagymaillatú, kiváló tápértékkel rendelkező gyógynövény idén is legkorábban Orfű környékén,...
Szakdolgozatból mára országszerte ismert kezdeményezéssé nőtte ki magát.
A koronavírus-járvány terjedésének híre miatt az áruházakban jelentősen megnőtt a kereslet a tartós élelmiszerek iránt, ezért előfordult olyan is, hogy az online bevásárlási szolgáltatásban korlátozásokat vezettek...
A gazdaság szinte teljes palettáját felölelő, 40 főcsoportban több mint 100 témakörben hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot, a legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenyét...
Közeledik az anyajuhtartás-támogatási kérelem szankciómentes beadásának határideje. Huszonöt naptári napon túli késedelmes benyújtás esetén a kérelem visszautasításra kerül.
Felhívjuk a kamarai tagok figyelmét, hogy megjelent a kamara havi magazinja, a NAKlap 2020. márciusi száma, amely itt a nak.hu-n keresztül is elérhető.
Hiába a soha nem látott áremelkedés a sertéságazatban, piaci előnyüket nem az állományuk növelésére használják az állattartók. A sertéslétszám az elmúlt évben is tovább esett, december...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán keresztül egyszerűen, külön utánajárás nélkül köthet biztosítást növényeire az erre szakosodott falugazdászok segítségével. Akár kilenc káreseményre vagy azok kombinációjára is szerződhetnek és...
Míg a koronavírus terjedése egyre nagyobb aggodalmat okoz, a mezőgazdaságnak is új, az eddig ismert betegségeknél jóval agresszívebb vírusokkal kell szembenéznie.
Szigorított az afrikai sertéspestis mentesítési terven az országos főállatorvos, egyebek mellett elrendelve, hogy a betegség szempontjából a legkockázatosabbnak számító területeken az összes vaddisznós kertben teljesen fel...
Hónapok óta először csökkent az élelmiszerek világpiaci ára, részben a koronavírusnak (COVID-19) köszönhetően. Azonban az árak még így is magasabbak (+8,1%) mint egy évvel ezelőtt.
Az iparági adatok azt mutatják, hogy Mexikóban február utolsó hetében 242 107 tonna cukrot termeltek. Ez az azt megelőző héten 253 044, míg azelőtt 289 223...
A sertéspestis és a baromfiinfluenza után a koronavírus megjelenése számos fenntarthatósági kérdést, más szóval létkérdést vet fel. Aki ezekre nem tud igenlő választ adni, menthetetlenül a...
Sok fátyolfelhőre számíthatunk, de mellette rengeteg napsütésre is.
Finanszírozási szempontból ma a mezőgazdaság az egyik legjobban teljesítő ágazat, emellett pedig jelentős növekedési potenciállal is bír – hangsúlyozta Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA)...
Tüsszentésnyire a tavasz.
A gyenge télnek köszönhetően az erdő aljnövényzetéből a megszokottnál korábban előbukkantak a medvehagyma levelei, ami visszavonhatatlanul azt jelenti, hogy megérkezett hozzánk a tavasz.
Mintegy kétszáz anya rackajuhval és szaporulatával gondozza a Duna-Dráva Nemzeti Park a darányi ősborókást. Az állatoknak nagyon fontos szerepe van a terület megmaradásában, hiszen amellett, hogy...
Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban kedden a Beporzók Napja alkalmából szerveztek programokat.
Már hetek óta sóban tartják a tradicionális húsvéti sonkákat a Gyulahús szakemberei. Az ínyencségeket ezt követően 24 órán át hideg vízben áztatják, majd füstölik. Az önkormányzati...
Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend az ősi nomád lovas játék, a kökpár, más néven a buszkasi felelevenítése.
Új, nehezen modellezhető kockázati tényezők jelentek meg a globális agrárszektorban, mint például a klímatudatosság felerősödése, a fogyasztói szokások gyors változása, vagy az amerikai-kínai kereskedelmi háború.
Rossz világ jár az orvhorgászokra és orvhalászokra. Manapság semmi sem marad rejtve a technikával segített figyelő szemek elől.
Változik a benzin és a gázolaj ára, méghozzá nem is kicsit.
Az Agrárminisztérium idén országosan is meghirdeti a „Ments meg egy kertet!” programot. A Kertészkedés Éve alkalmából 2016-ban elindított, és az első években kizárólag az AM fenntartású...
Megjelent a Magyar Államkincstár 14/2020. (III. 5.) számú közleménye a baromfiágazati állatjóléti támogatás 2020/2021-re vonatkozó támogatási kérelem-nyomtatványáról.
Meghosszabbították a „Tanyák háztartási léptékű villamosenergia- és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” (VP6-7.2.1.4-17) pályázat benyújtási határidejét.
Későbbi időpontra halasztja közgyűlését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ).