Hírek

Integrált cég, integrált portfólióval

A Bayer CropScience mezőgazdasági üzletág vezetőjével, Kyster Angélával beszélgettünk az elmúlt egy év sajátosságairól és arról a lehetőségről, amely a cég innovatív portfóliója foglal magában.

– Bár sajnos személyesen csak futólag találkoztunk, de legalább így az internet hullámain keresztül tudunk egy kicsit beszélgetni egymással. Azt gondolom, van elég aktualitás… Most múlt egy éve, hogy ennek az összevont nagy cégnek a vezetője lett. Kíváncsi lennék, hogy az eltelt egy év milyen tapasztalatokat hozott?

– Rendkívül izgalmas út volt, de nyilvánvalóan még mindig folytatjuk ezt az utat. Nagyon-nagyon sok tanulással, de azt gondolom, hogy ami közös volt mind a két cég, a Bayer és a Monsanto részéről is, hogy mindenki látta ebben a jövőbeni lehetőséget. Azt is mindenki látta és tisztában volt azzal, hogy egy az út, amit végig kell járni, amíg elérünk oda, hogy egy teljesen integrált cég legyen, abszolút integrált portfólióval és nem utolsó sorban egy integrált csapattal, ami közös víziót és közös kultúrát képvisel.

Ezzel gyakorlatilag meg is fogalmaztam azt, hogy mi a lehetőség ebben, és mi az egyik legnagyobb kihívás. A lehetőség nyilvánvalóan az, hogy két innovatív cég jött össze innovatív portfólióval! Nagyon jó volt a megközelítés a tekintetben, hogy mind a két cég -, amikor az integráció elkezdődött néhány évvel ezelőtt – meg akarta tartani mind a két oldalról azt, ami nagyon jó és nagyon sikeres.

Az innováció továbbra is marad egy olyan része a Bayernek, amibe fektetni kíván, és ez a globális befektetés nagyon nagy, hogyha megnézzük a teljes bevételhez képest. Nyilvánvalóan a kihívása ennek az, hogy amikor már látjuk a lehetőségeket, hogy összehozunk két portfóliót, azt szervezetileg is meg kell oldani.

Az elmúlt egy évben, amióta én vezetem a Bayer Magyarország és az adriai régiót, sikerült elérni, hogy nemcsak az üzleti folytonosságot tudtuk megtartani, de még növekedtünk is nagyon szépen.

Mindannak ellenére, hogy a belső átszervezések nagyon intenzívek voltak. Magyarországon eldöntöttük, hogy milyen üzleti modellel szeretnénk a piacra lépni, és most már úgy látom, hogy a szépítések éve kezdődik számunkra.

– A területi képviselők, szaktanácsadók jelenleg kétféle termékpalettát, a növényvédőszer és a vetőmag palettát egyszerre árulják…

– Pontosan erről szól az új üzleti modell, és hogyha ki kell emelnem valamit: az egyik legizgalmasabb része éppen ez volt ennek az integrációnak. Az, hogy összehoztuk a vezetőséget, és egy több hónapos procedúra eredményeként eldöntöttük azt, hogy milyen üzleti modellel kívánunk a piacra lépni.

Magyarországnál maradva nagy értékesítési csapattal, körülbelül 50 fővel dolgozunk, ami már nagyon erős szám. Az értékesítési struktúra kialakításánál azt kellett eldöntenünk, hogy külön két portfóliót képviselve vagy integrált módon szeretnénk ezt a jövőben.

Több elemzés azt igazolta, hogy abban van a legtöbb potenciál, hogyha ezt együtt, integrált módon fogjuk vinni a termelőkhöz és a partnereinkhez. Jelenleg azért még nincs ez így teljesen integráltan, ez is egy folyamat, ezen dolgozunk, de valóban, az értékesítési csapat már az összehozott portfóliót fogja képviselni.

– A mezőgazdaságban nem könnyű a home office munkavégzést megoldani. Ha egyszer ki kell szállítani a vetőmagot, akkor ki kell szállítani. A tavaszi növények vetőmagjai normális esetben már kint vannak a termelőknél, hamarosan jön viszont a repce szezon. Egyáltalán, hogy állnak? Gazdáktól származó információ, hogy ma már nem biztos, hogy ugyanazt a fajtát vagy hibridet kapják, amit szeretnének… Nem biztos, hogy készleten van, nem biztos, hogy beérkezett az országba. A másik oldalról pedig ott a cég saját vetőmag előállítása, ami export szempontjából kérdés. Hogy áll ez a logisztika jelenleg önöknél?

– Igen, hála Istennek. Két vetülete van ennek. Az egyik az, hogy a gyártást hogyan érintette a jelenlegi helyzet a vírus és a járvány miatt. Azt kell, hogy mondjam, minden teljes működik, és itt most nyilvánvalóan nem Magyarországról beszélek, hanem európai szinten, de akár nemzetközi szinten is. Nemzetközi szinten nyilván a Kínában, történtek okoztak átmeneti nehézséget, de már ott is beindult a hatóanyaggyártás.

A szállítás késést okozott, de nagyon profi volt a Splite Change funkciónk, ahogy ezt megszervezzék. Egy-két napos késéssel ugyan, de a terveink szerint vannak benn az országban a termékek. Ezt próbáljuk kommunikálni a termelők felé, mert látunk mi is egy pánikreakciót igény szempontjából. Inkább az igények ellátása jelentett kihívást az egész iparág számára, de a Bayer tekintetében mind a növényvédőszer, mind pedig a vetőmag oldalon azt kell mondjam, hogy nagyon jól állunk.

A kukoricaszezont gyakorlatilag mi már lezártnak tekintjük. A következő a repce szezon lesz a mi esetünkben. Így, hogy otthonról kell dolgozzanak az értékesítők majd elválik, hogy a kapcsolatok mennyire erősek ahhoz, hogy az értékesítés ugyanolyan nagy sikerrel megtörténjen, mint tavaly.

– A gazdák közül akad olyan is, aki már a következő évi növényvédőszer készletét is bevásárolta. Érezték ezt a spájzolást?

– Abszolút érzékeltük. Nyilvánvalóan a márciusi végeredményekben látszik is. De ez sem specifikus egyébként Magyarországra, mert ha megnézzük egész Kelet-Európát, vagy Európát, minden országokból ugyanilyen adatok érkeztek. Számomra az az érdekes, a készletek hogyan fognak alakulni a 2020-as év végéig. Ha van valami, amire mi sokat fogunk fókuszálni, akkor ez lesz az. Valóban most fogjuk megérteni azt, hogy mik voltak raktáron. Nyilvánvalóan mindenki követi ezt, de azt, hogy a földeken mi kerül felhasználásra, azt az fogja bizonyítani, hogy a raktárban mi marad 2020 végére, és ez mennyiben fogja érinteni 2021-et. Jól indultunk raktárkészlet szempontjából, és azt gondolom, hogy azt jól balanszíroztuk 2020-ra, úgyhogy nem látok nagy rizikót 2021-re.

– Egy kis kitekintést szeretnék kérni… Hogy állnak azok az országok, ahol egyébként feladata van? Hogy áll a mezőgazdaság, képesek dolgozni?

– Hogy röviden válaszoljak, nekem az a belső információm, hogy a gazdák kint vannak a földeken. Az élelmiszerelőállítás kiemelten fontos, tehát a gazdák mindenféleképpen megindították a termelést.

– Egy picit a jövőre nézve, milyen újdonságról számolhat be a Bayer? Lesz valami olyan növényvédőszer hatóanyag, amivel a közeljövőben előrukkolnak?

– Igen. Nyilvánvalóan bennünket is rendkívül nagy mértékben érint a politikai és a fogyasztói nyomás. A hatóanyagok kitiltását mi is figyeljük és megpróbáljuk a legmegfelelőbben áthidalni. Azt kell mondjam, hogy a portfóliót tekintve jönnek azok a hatóanyagok, illetve termékek, amik szerintem nagyon izgalmasak lesznek a termelőknek. Mindenkit érintenek a legutóbbi szigorítások, de készek vagyunk, és 2021-22-től kezdődően jönnek ezek az új megoldások.

Szeretnék szólni még két dologról. Az egyik az integrált megoldások. Úgy vélem, hogy nemcsak maga a növényvédőszer és a hatóanyag fogja majd adni a jövedelmezőséget a termelőknek, hanem az integrált megoldások, amin mi is dolgozunk. Vannak már adataink, amire tudunk alapozni és kereskedelmi megoldásokat kihozni a piacra.

Legyen az integrált gyomgazdálkodás, vagy digitális, növényvédőszer és vetőmag megoldás együtt. A jövedelmezőség szempontjából ez izgalmas lesz. A másik a glifozát kérdése. 2023-ban lesz egy olyan mérföldkő, amikor kiderül, hogy ennek mi lesz a vége európai és globális szinten is.

Mátrai Zoltán

agrotrend.hu / Bayer CropScience

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés