Hírek

Az őstermelők jogviszonyára vonatkozó határidő módosult

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a gazdálkodók érdekképviseletében eljárva jelezte a jogszabályalkotónak, hogy a fennálló egészségügyi veszélyhelyzet miatt a gazdaságvédelmi akcióterv keretében az őstermelők jogviszonyára vonatkozó rendelkezéseket is módosítsák.

Az intézkedések eredményeként a 122/2020. (IV.16.) Kormányrendelet 3. § paragrafusa szerint a hatályos igazolvánnyal rendelkező mezőgazdasági őstermelő esetében az értékesítési betétlap akkor is az adóév első napjától hatályos, ha a betétlapot az őstermelő – a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 3. § (6) bekezdés a) pontjától eltérően – az adóévben a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi – írja az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

fotó: pixabay.com

Ez azt jeleni, hogy az őstermelői igazolvány 2020. január elsejére történő visszamenőleges érvényesítésének határideje idén nem március 20-a. Tehát aki március 20-át követően már kiváltotta, vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi a 2020. évi értékesítési betétlapját, annak őstermelői jogviszonya szintén 2020. január elsejére visszamenőleges.

A határidőnap módosítása miatt a kiadott értékesítési betétlapon szereplő hatályosság kezdő dátuma nem megfelelően szerepelhet, emiatt nem kell újat kérni, lecserélni a betétlapot. A módosult határidők miatt az őstermelői nyilvántartásban visszamenőlegesen rendezésre kerülnek az érintett gazdálkodók adatai, amelyről a nyilvántartás vezetője, a NÉBIH automatikusan adatot szolgáltat a NAV és a MÁK részére egyaránt.  

2020. március 20-ig mintegy 140 ezer gazdálkodó érvényesítette őstermelői igazolványát. Tavaly ugyanebben az időszakban többen érvényesítették igazolványukat, az őstermelők száma elérte a 281 ezer főt. Jelenleg több mint 269 ezer őstermelő gazdálkodik hazánkban. Viszont mintegy 90 ezer gazdálkodó még nem rendezte státuszát, azaz érvényesítette vagy vonatta be őstermelői igazolványát. A számok idei alakulásának több oka is lehet.

Az okok között elsősorban a jelenleg fennálló egészségügyi veszélyhelyzet állhat, de vannak olyan gazdálkodók is, akiknek a folyamatos őstermelői jogviszony fenntartása nem elsődleges és csak az értékesítési tevékenységük előtt fogják érvényesíteni igazolványukat. Továbbá több gazdálkodó már a korábbi években kiváltotta a 2020. adóévre vonatkozó értékesítési betétlapot, ezért idén már nem kellett ügyintézniük.

A NAK több javaslatot is megfogalmazott az agrármodernizáció- és digitalizáció törekvéseivel összhangban az őstermelők adminisztratív és bürokratikus terheinek csökkentésére. Az új szabályok bevezetésére viszont még várni kell, a legtöbbre 2021. január elsejével kerülhet sor. őstermelőként továbbra is érvényes őstermelői igazolvánnyal lehet értékesíteni. Ha ügyintéznie szükséges kérjük, hogy előzetesen tájékozódjon a veszélyhelyzet miatt kialakult ügyfélfogadási rendünkről, a részletekről ide kattintva olvashat információkat.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés