Hírek

Tíz hektárig lehet könnyített feltételekkel földet vásárolni

Nagy lépést tesz a kormány a hazai birtokrendszer tulajdoni hátterének rendezése felé. Az Ország­gyűlés elé terjesztett törvényjavaslat szerint 2021. január elsejétől állami tulajdonba kerülnek a termelőszövetkezetek által korábban használt földterületek. Az érintett részarány-tulajdonosok pedig aranykoronánként ötvenezer forintos kártalanítást vehetnek igénybe.

Több mint húsz év után végre lezárulhatnak a részarány-földkiadási eljárások. Az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat szerint azok a földrészletek, amelyekre jelenleg termelőszövetkezeti földhasználati jog van bejegyezve, 2021. január 1-jén az állam tulajdonába kerülnek. A jogalkotók ugyanakkor azokról sem feledkeztek meg, akiknek máig kiadatlan részaránytulajdonuk van valamely szövetkezeti területben – írja a Magyar Nemzet.

fotó: wikipedia

Az érintettek – jogosultságuk szerint – aranykoronánként ötvenezer forintos kártalanításra tarthatnak igényt. Fontos ugyanakkor, hogy a kártalanítás megfizetése nem automatikus, hiszen a részaránytulajdon nyilvántartására szolgáló szövetkezeti különlapokon szereplő adatok sok esetben elavultak vagy hiányosak. Így az érintettek felkutatása is számos nehézségbe ütközne.

Ezért a kártalanítás iránti kérelmet a tulajdonosoknak kell benyújtaniuk az ingatlanügyi hatósághoz. A törvényjavaslat indoklása szerint ezzel rövid időn belül a teljes részarány-földkiadási folyamat lezárható, így nyugvópontra juthat egy olyan folyamat, mely a jelenlegi szabályozás alapján még hosszú évekig eltartana.

A javaslat emellett 14 törvényt is módosít, a rendelkezések egyebek mellett egyszerűsítik a földforgalmi szabályozást és lehetővé teszik a Nemzeti Földalapba tartozó földek hatékonyabb hasznosítását. Az agráriumot hosszú évek óta gúzsba kötő osztatlan közös tulajdon felszámolását alaposan felgyorsíthatja, hogy a gazdálkodók az eddigi három hektár helyett mostantól tíz hektárig nyilvános pályáztatás vagy árverés nélkül vásárolhatnak állami földet.

A területi korlát megemelésével számos osztatlan közös tulajdonnal érintett – így nehezen hasznosítható – terület állami kézben lévő hányadát szerezhetik meg a tulajdonostársak. A Földet a gazdáknak! program tapasztalatai szerint a gazdálkodók körében nagy az igény a tíz hektár alatti birtokokra.

A számos módosítást tartalmazó csomag emellett megerősíti a helyi földbizottságok szerepét is. Az adásvételek során a földhivatalnak ezentúl a megismételt ügyekben is kötele­zően ki kell kérnie a testület állásfoglalását. Ezzel a bíróságok már közvetve sem változtathatják meg a helyi gazdák döntését.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés