Hírek

Magosz: nem kapnak segítséget a tagállamok az uniótól

Nem nyújtott segítséget a tagállamoknak az Európai Unió a koronavírus-járványra való felkészülésben, és a járvány okozta problémák kezelésében sem működik közre – jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Mint mondta: a tagállamoknak saját hatáskörben, szomszédos tagországokkal megállapodva kellett megoldaniuk a problémákat, például a nyugat-európai vendégmunkások hazautazását, és azt, hogy a határokon több mint 24 órát  várakoztak a kamionsorok – írja az MTI.

fotó: pixabay.com

A piaci nehézségek kezelésében sem számíthatnak a tagállamok az unióra: hiába hívják fel az EU figyelmét arra, hogy mely területeken vannak kezelhetetlen nehézségek, és hiába kérik, hogy legalább a nemzeti költségvetéseknek engedjék az ellehetetlenült ágazatok segítését, az EU még mindig csak ígérget – vélekedett az elnök.

Kiemelte, hogy emellett folyamatos kritika éri azokat az országokat, amelyek a saját érdekükben intézkedéseket hoznak.

Jakab István beszélt arról is, hogy a magyar kormány a lehetőségeihez mérten meghozta a szükséges intézkedéseket, amelyek a gazdaság szereplőinek túlélést jelentenek a krízishelyzetben. Ilyen intézkedésnek nevezte például az Agrár Széchényi Kártya keretösszegének 100 millióról 200 millió forintra emelését.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés