„2016 februárjában vehettem át a 2015. Év Agrárembere Fiatal Gazda Kategória győztese díjat. Megtisztelő volt a jelölés is. Persze meglepetésként ért, hogy a szoros mezőnyben,...
Nagy megtiszteltetésnek tartja Szabó József, mezőgazdasági gépészmérnök, hogy jelölést kapott az Év Állattenyésztői díjra 2021-ben. „Nem számítottam rá, hogy meg is nyerem ezt a kategóriát” – emlékezett...
Megerősítésként és ösztönzőként hatott Dr. Petis Mihályra az a 2018. évi Év állattenyésztője díj. „Mindenképpen motiváló hatású, hogy a szakma elismeri a munkámat” – fogalmazott a...
„Óriási meglepetés volt számomra már a jelölés is. A meglepetés erejével hatott, hogy Mátrai Zoli rám (is) gondolt a szervezés során. Soha nem törekedtem az...
Az ilyenkor szokásosnál enyhébb és szárazabb lesz a következő hét napban az időjárás – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Az MTI tudósítása szerint...
Idén még legalább két, egyenkénkt 5 milliárd forint keretösszegű pályázat kiírása várható a Magyar falu programban – közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos csütörtökön Nógrád községben, ahol...
“Az agrár-élelmiszeriparnak Európában hosszú távú perspektívára, kiszámítható fejlődésre van szüksége, ezért az Európai Unió stratégiai párbeszédet indít a mezőgazdaság jövőjéről” – közölte Ursula von der...
A műhús betiltásáról és a hagyományos vidéki értékek megvédéséről is egyeztetett hivatalában Nagy István agrárminiszter Ettore Prandinivel, a Coldiretti olasz termelői szervezet elnökével – olvasható...
Megjelent a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) első 50 évét bemutató könyv – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a kiadvány...
Nemzetközi elismerésben részesültek a hazai sajtkülönlegességek. A múlt évben Norvégiában megrendezett World Cheese Awards-on összesen 11 hazai sajt ért el dobogós helyezést. A sajtkészítők sokat tanultak...