Agrárportrék

Dr. Petis Mihály: A siker kulcsa a jövő tervezése

Megerősítésként és ösztönzőként hatott Dr. Petis Mihályra az a 2018. évi Év állattenyésztője díj. „Mindenképpen motiváló hatású, hogy a szakma elismeri a munkámat” – fogalmazott a Bátorcoop Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet elnöke, a Bátortrade Kft. ügyvezető igazgatója.

Dr. Petis Mihály bár 10 éve nyugdíjba vonult, a cégcsoport irányítását a mai napig folytatja, emellett továbbra is részt vesz államvizsgáztatásban a debreceni és a nyíregyházi egyetemen.

A vállalatcsoport 1200-as tehénállománnyal rendelkezik, és emellett biogáz előállításával is foglalkoznak.

2018 óta folyamatosan optimalizálják a termelést az egyes ágazatokban, hogy minél hatékonyabban és költségkímélőbben működhessen a vállalatcsoport.

Fotó: Dr. Petis Mihály

Az elmúlt 5 évben – részben pályázati támogatásból – 10 milliárd forintot meghaladó összegben hajtottak végre technológiai fejlesztést. Elsősorban az öntöző rendszer kiépítését célozták meg, amelynek köszönhetően eredményesebbé és költséghatékonyabbá vált a takarmány előállítása.

„Az elmúlt év rendkívüli aszályos időjárása igazolta a tervünket, hiszen öntözés nélkül nem termelhető meg megfelelő mennyiségű és minőségű gabona” – mondta dr. Petis Mihály.

Tavaly kevesebb és a szokásosnál rosszabb minőségű búzát és kukoricát arattak, de mivel az árak magasak voltak, összességében eredményes évet zártak.

Az energiaárak megugrása ritka módon előnyére vált a cégcsoportnak, hiszen egy 5 megawattos biogázüzemmel is rendelkeznek. A felhalmozódó szerves hulladékok és melléktermékek elégetéséből annyi energiát tudnak előállítani, ami egy kisváros számára is elegendő lenne. Naponta 40 ezer köbméternyi biogázt termelnek, amit részben a közelben lévő baromfi-feldolgozó üzem fűtésére és működtetésére fordítanak, de emellett óránként 2,5 megawattnyi energiát értékesítenek is.

Az Ukrajnában zajló háborús konfliktus váratlan helyzet elé állította a cégvezetést.

Merőben új helyzet állt elő: az árak olyan mértékű csökkenését hozta el, ami nehezen kigazdálkodó. Egyes gabonafajták esetében ez elérheti a 40%-t is, ami miatt dr Petis Mihály szerint jelenleg nem látható, hogyan folytatható eredményesen a cégek működtetése.

„Ilyen alacsony árak mellett ugyanis nem gazdálkodható ki a termelés költségei” – összegezte a problémát.

„Jelentősen visszaesett a kereslet is, tele vannak a gabonatárolók, eladhatatlanokká váltak a hazai termékek, elsősorban a búza és a kukorica. Az sem kizárt, hogy az olcsó, silány minőségű ukrán hústermékek is megjelenhetnek az országban, amely további ágazatokat érinthet negatívan” – tette hozzá.

A kialakult helyzet megoldása azért is nehéz, mert alapvetően nem magyar eredetű a probléma, az ukrán háborús konfliktus gazdasági kihatásai egész Európát érintik.

„Mindez alapvetően rengeti meg az eddig megszokott gazdálkodást, Európa szintű változás folyamata zajlik a szemünk láttára, aminek a vége egyelőre nem látható” – fogalmazott dr Petis Mihály.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés