Örömmel emlékszik vissza dr. Vad Attila 2022-re, amikor ő nyerhette el az Év Ökológiai Gazdálkodója díjat. „Ez a kitüntetés azonban nemcsak nekem, hanem a munkatársaimnak...
Nagy örömnek tartja Molnár István, az Agrár-Béta Kft. ügyvezető igazgatója, hogy a szakmai zsűri pozitívan értékelte a 8 éves munkáját, amikor neki ítélte 2016-ban az...
Sokat jelentett Németh István számára, hogy 2014-ben őt választották meg az Év Agrárembere díj Év Bio Gazdálkodója kategóriagyőztesének. Mint fogalmazott: „Ez a díj azt üzemi...
„Artificem commendat opus” – ez a mondat teljesen más jelentést nyert a számomra a díj elnyerésével. Mindig is büszke voltam arra, hogy paraszt vagyok és a...
Nagyon jól eső elismerésnek, a kollégák tiszteletének tartja Kiss György, hogy őt választották 2020-ban az Év Állattenyésztőjének. Kiss György szülőfalujában, a Bács-Kiskun vármegyei Borotán tevékenykedik....
Megtiszteltetésnek tartja Bárány Péter, hogy 2020-ban ő nyerte el az Év Innovátora díjat és a Közönség díjat. Ugyanakkor megjegyezte, ez a kitüntetés egyaránt megilleti a családját...
Az állattenyésztés és az állatnemesítés területén nyújtott páratlan életutjáért és teljesítményéért dr. Szász Ferenc Mátyás 2015-ben elnyerte az Év Agrárembere Díj egyik különdíját, az Életműdíjat....
Megtiszteltetésnek tartja Mester Károly agrármérnök, hogy 2022-ben őt választották meg az Év Agrárinnovátorának. „Nagyon jól esett ez a díj, hiszen munkásságom mögött nincs nagyvállalati tőke,...
„Meglepő, hogy már tízéves múlja van az Év Agrárembere díj létesítésének. Nagy tisztelettel gratulálok ez alkalomból a díj megalkotóinak” – mondta Soltész Gyula, a Naki...
„Nagy elismerésnek tekintettem a szakma részéről ezt a kitüntető díjat. Ez egyfajta megerősítése annak, hogy amit annak idején megálmodtam, az egy jó irány, és ennek...