A cél, hogy a mezőgazdasági termelés egyre fenntarthatóbbá váljon Európában. Bár még sok részlet vár tisztázásra, a BASF elkötelezetten támogatja ezt az irányt, ezért is rendezték...
Szigorodhatnak a mézkeverékek származási előírásai. Nagy István: Korszakváltás a hazai mezőgazdaságban. A KWS Kukorica Szimultán webinárium harmadik része Hársházi Péter birtokán. Erdeink megőrzése nemzeti ügyünk, mondta...
Gyorsan csökken a majd a felhőzet észak, északnyugat felől, és közepesen, majd egyre inkább gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. Az északias szél főleg a...
Allergén lehet egyesek számára, és nincs feltüntetve a címkén.
2021. évi 22. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek
A július óta tartó online szavazás végén hatalmas előnnyel szerezte meg az első helyet a két csüngő japánakác az Év Fája versenyen, melyet 2010 óta szervez...
A fűtőeszközöket és kéményeket évente egyszer szakemberrel meg kell vizsgáltatni – mondta az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. De az sem elhanyagolható, hogy ne égessünk...
A takarmánypiaci helyzetre való tekintettel az Agrárminisztérium intézkedett a tejágazat számára biztosított 30 milliárd forint célzott támogatás mielőbbi kifizetése érdekében – közölte Nagy István tárcavezető.
Közeleg a tél, az imádkozó sáskák is lassan búcsút intenek, de ősszel, egészen az első fagyokig, még akár novemberben is találkozhatunk velük.
Idén október 15-én immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Zöldségek és Gyümölcsök Világnapját a napi ötszöri zöldség-gyümölcsfogyasztást népszerűsítő szervezet az AIAM5 (Global Alliance to Promote Fruit...
A jó adottságok nem elegendőek, a lehetőségeket aktívabban formálva és kihasználva kell tenni a nagyságrendileg jóval erősebb magyar borexportért – emelte ki Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium...
Tíz, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 1249 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 919 930 embert...
Az üzemanyagárak és az alapanyag költségek emelkedése miatt jelentős élelmiszerár-növekedés várható a következő hónapokban – mondta az InfoRádiónak a Magyar Gabonafeldolgozók,Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Pótsa...
Megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló növények visszatelepítése a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon Szigetszentmiklósnál a korábban olajszennyeződéssel károsított területen – közölte Nagy István agrárminiszter.
Európa egyik legmodernebb radarhálózata jött létre a Hármashegyen megvalósult fejlesztésnek köszönhetően – jelentette ki Nagy István a beruházás átadásán Hosszúhetényben, csütörtökön.
Az Európai Friss Csapat idén immár harmadik alkalommal látogatott el hazai termelőhöz, hogy népszerűsítse a zöldség- és gyümölcsfogyasztást, valamint a helyszínen bemutasson egy-egy ott termelt zöldséget,...
Egyre népszerűbbek itthon a prémium sörök, jelentős kínálati változást hozott ugyanis a kereskedelmi törvény, a vendéglátóhelyek és a multik között idén augusztus 1-től életbe lépett kizárólagossági...
Az éjszaka képződött köd fokozatosan megszűnik, a Nyugat-Magyarországon lévő felhőtakaró feloszlik, és gyengén felhős, napos idő lesz. Estétől a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon felhősödés kezdődik. Csapadék...
Manapság már egyre több internetes felületen vagy újságban kínálják a télire való tűzifát a kereskedők. Előfordulhat azonban, hogy a kedvezőnek tűnő hirdetések között néhány esetben csalók...
Kiemelkedő jelentőségű túzokvédelmi beruházást valósított meg az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMű Hálózati Kft., amely keretében csaknem 30 km légvezetéket cseréltek le új, földkábeles áramhálózatra, az...
A vidékfejlesztési források jelentős megemelésével arra ösztönözzük a gazdálkodókat, hogy olyan technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek révén rugalmasan tudnak alkalmazkodni az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz –...
Minden ötödik madárfajt, köztük a sárszalonkát, a sarlósfecskét és a vetési varjút is a kihalás fenyegeti Európában a BirdLife madárvédelmi szervezet legújabb vörös listája szerint.
Lassacskán téli álomra készülődnek a Körös-Maros Nemzeti Parkban élő, védett kisemlősök. A mogyorós pelék, nagy pelék, keleti sünök és denevérek előbb élelmet halmoznak fel, majd biztonságos...
A kutatók azt vizsgálják, hogy háromfokos átlagos hőmérséklet-növekedés hogyan hat a tóban élő algákra.
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és megelőzésére szolgáló speciális monitoring rendszer kidolgozását tűzte ki célul a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara...
Csütörtök este 19 órakor bezárja kapuit az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás központi rendezvénye a Hungexpón, szerdán közel 40 ezren látogattak el a világkiállítás...
A Somlói borvidék ikonikus szőlőfajtája, a juhfark válogatott tételeit vonultatja fel szombaton a somlói Tornai Pincészetben a tizenhét helyi borászat részvételével meghirdetett 6. Somlói Juhfark Ünnep,...
Tizenegy, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 1141 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 916 769 embert...
A hazai agrárium presztizse az elmúlt időszakban óriásit ugrott, hála a magyar gazdák áldozatos és példaértékű munkájának. Az OMÉK-on készült felvételünkben a felszólaló szaktekintélyek remekül összefoglalták...
Október 18. és 26. között lehet igényelni a koronavírus-járvány okozta piaci zavarok miatt nehéz helyzetbe került borászatok számára azt a rendkívüli támogatást, amelynek 1,5 milliárd forintos...
Hozzászoktunk már, hogy a nemzetközi hírek milyen nagy hatással vannak a hazai gabonaárakra. Ennek ellenére úgy látom, sokan továbbra sem tudják értelmezni a körülöttünk zajló eseményeket....
A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő és vetőgépgyártó vállalata, 2021. októberétől az új Spirit 600C InLine vetőgéppel bővíti kínálatát. A Spirit InLine-verziója a vetőmaggal együtt...
A Dunától keletre még lesznek erősebben felhős területek, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. A Dunántúlon a gomolyfelhők mellett hosszabb időre is kisüthet a nap, majd...
Folytatja az őszi haltelepítéseket a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (TOHOSZ).
A tizenegy Mátrai hegyközségi település összefogásával kialakított új arculat a Budapesti Borfesztiválon debütált. A modern, friss és értékőrző logót a Hegyek, borok, közösség szlogen egészíti ki.
Növelni kell a magyar agrár- és élelmiszeripari kivitelt, amihez hagyományos és új piacokra is szükség van - mondta az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön...
Augusztusban már negyedik hónapja gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, a júliusi 21,3 százalékról 24,1 százalékra emelkedett a drágulás mértéke.
A 2018-ban meghirdetett ökológiai gazdálkodással kapcsolatos pályázatai felhívás esetében átlagosan 74%-kal megemelkedik a támogatási összegek mértéke a programban részt vevő több mint 2000 gazdálkodó számára –...
Jubileumot ünnepel a villányi Bock Pince. Idén zajlik a 40. szüret Bock József borász vezetésével, akinek hatalmas szerepe van a villányi borvidék fejlődésében, Villány valódi arcának...
A Nébih vizsgálata kimutatta, hogy a nevezett rizs érzékszervileg kifogásolható, szabad szemmel is látható élő állati kártevőket tartalmazhat - adta közre a hivatal.