Gazdálkodás

Szántóföld

Az Európai Unió „Termőföldtől az asztalig” stratégiájának komoly hatásai lesznek 2030-tól a magyar gazdálkodók mindennapjaira

A cél, hogy a mezőgazdasági termelés egyre fenntarthatóbbá váljon Európában. Bár még sok részlet vár tisztázásra, a BASF elkötelezetten támogatja ezt az irányt, ezért is rendezték meg idén újra az „Együttműködés a fenntarthatósági mezőgazdaságért” konferenciát, ahol nem csak a kihívásokról esett szó, de bemutatták azt is, milyen megoldásokkal készülhetünk fel a fenntartható jövőre.

A megnyitó során dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Hungária Kft. ügyvezetője kihangsúlyozta: a fenntartható jövő megteremtésének elengedhetetlen feltétele, hogy a vegyipar innovációk sorát kínálja az átalakuló társadalomnak minden szinten. Ennek már ma is számos példája van Magyarországon, mint például az ecovio™ lebomló műanyag fólia, a nagyteljesítményű szigetelőanyagok piacra kerülése vagy a körforgásos gazdálkodás egyik jó példája, a pirolízis olaj előállítása egy magyar cég közreműködésével. Roberto Salmito, a BASF Mezőgazdasági megoldások divíziójának vezetője elmondta, a konferencia célja nem csak az előttünk álló kihívások megismerése, hanem annak bemutatása is, hogy manapság a fenntartható megoldásokkal a gazdaság jövedelmének növelése is elérhető.

Óvári Csilla, az Agrárminisztérium Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának Agrárkutatási és -környezetgazdálkodási Főosztályvezetője az Európai Unió „Termőföldtől az asztalig” stratégiáját ismertette röviden és ennek lehetséges hatásairól is beszélt. Fontos leszögezni, hogy a stratégia kivitelezése körül még sok a kérdőjel. Egyrészt az intézkedések nincsenek jogszabályba foglalva, így az sem tisztázott még mi történik, ha bizonyos célokat nem sikerül egy-egy tagállamnak elérnie a kitűzött határidőig. Az Európai Bizottság azonban elvárja a célok teljesítését, annak ellenére is, hogy egyelőre kevés a viszonyító mérőszám és még kevés a részletes hatástanulmány a stratégia kivitelezésének lehetséges következményeiről. A célkitűzések három fontos, 2030-ig elérendő pillére a növényvédő szerek felhasználásának 50%-os, a műtrágya felhasználásának pedig 20%-os csökkentése, valamint az EU mezőgazdasági területei 25%-ának ökológiai termelésre való átállása. A már elérhető hatástanulmányok egyértelműen jelzik, hogy ezen célok megvalósításának következménye lesz az európai élelmiszer termelés visszaesése, a gazdálkodók jövedelmezőségének csökkenése, az árak jelentős növekedése, és a tagországok jóval nagyobb import kitettsége.

A stratégia céljainak eléréséhez természetesen a Közös Agrárpolitika reformját is ennek megfelelően kell alakítani. Erre már vannak javaslatok, többek között, hogy a tagországok mezőgazdasági költségvetésének 20%-át a biodiverzitás növelésére kell fordítani. Magyarország is dolgozik a saját KAP stratégiai javaslatán, melynek véglegesítése idén decemberben várható.

Dr. Anja Klatt, a BASF kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője bemutatta mi a BASF álláspontja a „Termőföldtől az asztalig” stratégiával kapcsolatban és milyen lépéseket tesz a vállalat, hogy a lehető legjobb célt szolgáló végső terv kerüljön megszavazásra. Fontos szem előtt tartani, hogy az előrehaladást csak objektív kritériumok mentén kell majd mérni, amelyek alapján a különböző növényvédelmi megoldások értékelhetővé és mérhetővé válnak. Az Európai Bizottságot ezért arra kérik, hogy az objektív értékelések elkészítéséhez kiegészítő indikátorokat dolgozzon ki és vezessen be. Mindennek előfeltétele, hogy a csökkentési célokat az EU összes kapcsolódó stratégiájára kiterjedő holisztikus hatásvizsgálat előzze meg.

Mindemellett a BASF innovációival felkészült rá, hogy támogassa a gazdálkodókat az új feltételek megteremtésében. Az éghajlatváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére nitrifikáció inhibitorokat kínálunk, melyek használatával nem csak a levegőbe bocsájtott, de a vízbe szivárgó káros anyagok is nagy mértékben csökkenthetőek. Mindemellett hamarosan érkeznek az új hibrid búza fajták, amelyek termesztésével jelentős terméstöbblet érhető el ugyanazon az egységnyi területen. A fenntartható gazdálkodás egyik alappillére, hogy innovatív, a legújabb követelményeknek megfelelő termékeket biztosítsunk, ilyen a legújabb fejlesztésű azol hatóanyagunk, a Revysol®. A később bemutatott okos permetezés említése mellett dr. Anja Klatt kitért arra is, hogy az egyik legfontosabb iparági célkitűzés továbbra is az, hogy a minimálisra csökkentsük az emberek kitettségét a vegyszereknek. Ezért született meg egy teljes körű iparági összefogás keretében az easyconnect zárt áttöltési rendszer, melynek köszönhetően a növényvédőszerek teljesen érintkezés és cseppmentesen juttathatók a permetező tartályába.

Szabadhegy Kristóf, a Keve Zrt. tulajdonosa és ügyvezetője bemutatta a közönségnek, hogyan is néz ki a gyakorlatban egy nagyüzemi gazdaság átállása a fenntartható gazdálkodási módokra. A 4624 hektáron gazdálkodó cég évek óta szoros együttműködésben dolgozik a BASF-fel a digitális gazdálkodás, erőforrás menedzsment és a növényvédelmi innovációk alkalmazásának területén egyaránt. A Keve Zrt. az elsők között csatlakozott a xarvio™ Field Manager-t a mindennapi gazdálkodásban alkalmazók körébe és azóta értékes tapasztalatokat gyűjtöttek. Az alkalmazás segíti őket a historikus adatok, valamint a biomassza térképek gyűjtésében és rendszerezésében, azonban a mindennapokban a fejlődési stádium modellek és a fertőzési kockázat előrejelzésével tudják a munkáikat precíziós módon kivitelezni. Mindezek teszik lehetővé a permetezés pontos időzítését és a zónapermetezés beállítását a gépeiken. A Keve Zrt. mindig élen járt az innovációk kipróbálásában, így a BASF jövőbe mutató termékei is mind a napi gazdálkodás részeivé váltak. A nitrifikáció csökkentéséért a teljes területükön alkalmazzák a Limus® Clear ureáz gátlót és az árpatermesztésben alapkészítmény náluk a Systiva® csávázószer. A Systiva®-nak köszönhetően tavasszal egy permetezési kört kihagyhatnak, ami jelentős munkaerőt, üzemanyagot és növényvédő szer kijuttatást takarít meg a cég számára. Végül kitért arra is, hogy a hatóanyag kivonások okozta egyre nagyobb problémára is megoldást kapott a Revycare® kalászos-gombaölőszerrel, melyre innovatív összetétele miatt hosszú távon számíthat majd a gazdálkodásban. A jövőbeli terveikről pedig annyit árult el, hogy a digitalizáció mentén képzelik el gazdaságuk jövőjét, melynek része a változó vetési mélységű talajművelés és az új technológiáknak köszönhető zonális permetezés.

Fenyvesi Rita, a CSEBER Nonprofit Kft. ügyvezetője röviden ismertette a növényvédő szeres göngyölegek visszagyűjtésének folyamatát. 2020-ban az összes hulladék visszagyűjtési aránya 64% volt. A Crop Life Europe európai növényvédelmi szövetséggel összhangban a 2025-ig vállalt visszagyűjtési aránynak el kell érnie a 75%-ot. A cél elérése érdekében a CSEBER szemléletformáló programjának keretén belül képzésekkel és akciókkal hívja fel a gazdálkodók figyelmét a használt göngyölegek visszagyűjtésének fontosságára.

A közelmúltban megalakult BASF Bosch Smart Farming Gmbh termékmenedzsere, Janis Faltmann előadásában bemutatta, amiről dr. Anja Klatt már említést tett, azaz a legújabb innovációkat az okospermetezés területén. A UX 5201 Smart Sprayer egy olyan okospermetező keret, amely ötvözi az együttműködésben résztvevő cégek tudását. A Bosch által kifejlesztett kamera szenzorok és a képfelismerő technológia megbízhatóan és valós időben azonosítja be a gyomokat. A xarvio™ agronómiai döntéshozatali motorja a leghatékonyabb herbicid keveréket javasolja az ideális kezelési időszakra, és meghatározza a táblánkénti zóna-specifikus határértékeket. Az Amazone a Smart Spraying részeit sorozatgyártásra készen állítja össze egy innovatív, rendkívül pontos és foltkezelésre optimalizált táblapermetező formájában. A rendszer az egész gyomkezelési folyamat mentén támogatja a termelőt, aki a mesterséges intelligenciának köszönhetően évről évre egyre hatékonyabbá válhat. Az agronómiai intelligenciával egyesített fejlett képfelismerési folyamatok már elsőre is pontos foltkezelést tesznek lehetővé alap- és utókezelésben egyaránt. Alapkezelésben a gyomok felismerése és kezelése még a kultúrnövény kelése előtt megtörténik, viszont utókezelésben is ugyanúgy számíthatunk a technológiára, hiszen a képfelismerő rendszer azonosítja és eliminálja a nem odaillő gyomokat. Stefan Kiefer, az Amazonen Werke H. Dreyer SE & Co. KG növénytermesztési innováció vezetője bemutatta, hogy a UX5201 Smart Sprayer egy sorozatgyártásra kész együttesen megvásárolható rendszerként kerül bevezetésre a következő években. A kísérletek alapján akár 70%-kal kevesebb növényvédő szer felhasználást érhetünk el az alkalmazásával, mindemellett kisebb üzemanyagfogyasztást tesz lehetővé és rugalmasabbá teszi a mindennapi gazdálkodást is.

Végül dr. Csillik Zoltán, a BASF kutatási menedzsere számolt be a cég takarmányozásban kínált fenntartható megoldásairól. A fenntartható takarmány- és élelmiszerelőállítás célja a hulladékképződés megelőzése, valamint az erőforrásokkal való takarékos bánásmód és az állattenyésztés környezetre gyakorolt hatásának csökkentése takarmány adalékanyagokkal. Az egyik jó példa erre a Luprosil®, amely megakadályozza a takarmány minőségének romlását akár 12 hónapon keresztül, így nincs szükség a szárításra, melynek környezetkárosító mellékhatásai ismertek. A Natuphos® E fitáz-enzim a sertés és a baromfi táplálása során eddig szükséges foszfortöbbletet csökkenti jelentősen, így a kisebb környezeti kibocsátással eleget tehet a gazdálkodó a szigorodó állattartási előírásoknak is. A Natugrain TS®  pedig egy olyan adalékanyag, mely javítja a baromfi- és sertés-takarmány összetevőinek hasznosítását és segíti az állatokat a fokozottabb energia-metabolizmusban. Ezáltal jelentős takarmány költség megtakarítására is van lehetőség.

agrotrend.hu / BASF Hungária Kft.

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés