Állattenyésztés

Gazdálkodás

Már ebben a hónapban megkezdődik a tejtermelést segítő támogatások kifizetése

A takarmánypiaci helyzetre való tekintettel az Agrárminisztérium intézkedett a tejágazat számára biztosított 30 milliárd forint célzott támogatás mielőbbi kifizetése érdekében – közölte Nagy István tárcavezető.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a tejtermelés a magyar mezőgazdaság egyik legjelentősebb ágazata, 2020-ban már meghaladta 1,9 milliárd litert az éves termelés, a tejtermékek exportja pedig elérte a 124 milliárd forintot – írja honlapján az agrártárca. A tejimport elmúlt években történt visszaszorítása és a hazai piac bővülése komoly lehetőséget teremtett a szektornak, az egészséges és biztonságos magyar tejből és tejtermékekből az önellátottság így már lassan megközelíti a 100 százalékot – tette hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy az ágazat több mint 3.300 árutermelő gazdálkodónak és csaknem 12 ezer alkalmazottjuknak ad megélhetést, a ráépülő tejfeldolgozásban pedig mintegy 6700 fő dolgozik.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Hangsúlyozta, a Magyar Államkincstár a nemzeti költségvetésből finanszírozott átmeneti nemzeti támogatási jogcímen a tervek szerint október végéig egy összegben kifizeti az így folyósítható 9,7 milliárd forint teljes egészét.  A tejhasznú tehén termeléshez kötött támogatás esetében az év végéig 20,5 milliárd forint kifizetésével számolhatnak a gazdálkodók. Így a tejhasznú tehén támogatás  85%-a az uniós kifizetési határidőhöz képest mintegy fél évvel korábban érkezik meg az érintettekhez. A tehenenkénti támogatás mintegy 112 ezer forint lehet. Ezen felül az ágazatban tevékenykedő gazdák számára a területalapú támogatások és a zöldítés előlegfizetése is megindul – emelte ki a tárcavezető. Az Agrárminisztérium a szektor stabilitásának megőrzését reméli a kifizetések biztosításától.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés