Gazdálkodás

Szántóföld

Az öntözés közérdek

A vidékfejlesztési források jelentős megemelésével arra ösztönözzük a gazdálkodókat, hogy olyan technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek révén rugalmasan tudnak alkalmazkodni az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a siófoki öntözőrendszer állami átvétele alkalmából.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a természetes csapadékhozamra alapozott termelés mára már egyes növénykultúrák esetében fokozott kockázatot hordoz. Az intenzív mezőgazdasági termelés így öntözés nélkül már gyakorlatilag elképzelhetetlen. Hozzátette: éppen ezért az anyagi támogatások mellett egy jól átlátható jogi szabályozást vezettünk be. Ennek révén elhárultak a hazai mozaikos birtokszerkezetből adódó, a megvalósítást és működtetést akadályozó tényezők. Így átlagosan 5 millió forinttal mérséklődhet 100 hektár termőföld öntözéséhez szükséges előkészítési költség, és 90-120 nappal csökkenhet az előkészítéshez szükséges időtartam is – emelte ki Nagy István.

Dr. Nagy István agrárminiszter – fotó: Fekete István

Kifejtette, a gazdák a jelenlegi területek dupláján is öntöznének, amihez azonban összefogás kell, ezért jöttek létre az úgynevezett öntözési közösségek. A konstrukció vonzóvá tétele érdekében pedig a magyar állam jelentős előnyöket biztosít számukra – fejtette ki a miniszter. A tárcavezető emlékeztetett, hogy 2020 júniusában ismerték el az első öntözési közösséget, mára már pedig több mint 70 ilyen közösség létezik, és havi szinten további 5-10 új kérelem érkezik be az Agrárminisztériumhoz. A bejelentkezett közösségek összesen több mint 35 ezer hektárt öntöznek, melyből 24 ezer hektár újonnan, a támogatások igénybevételével bevont terület.

fotó: Fekete István

A miniszter kitért arra is, hogy az új területek mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a már működő, de a korszerű, biztonságos üzemeltetés érdekében fejlesztést igénylő esetekre is. Ezért vásárolták meg a siófoki öntözőrendszert is. Az állami tulajdonszerzés ugyanis garanciát jelent arra, hogy eredményesen és biztonságosan lehessen gyümölcsöt termeszteni a térségben. Az öntözésbe vont területek bővülése mellett éppoly fontos célkitűzés, hogy a Vidékfejlesztési Program által kimondottan támogatott korszerű, víztakarékos csepegtető technológia segítségével felelősen tudjunk gazdálkodni a vízkészleteinkkel és mindent megtegyünk a fenntartható vízgazdálkodásért – hangsúlyozta a tárcavezető.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés