Hírek

A kormány fenntartja az éves elszámolást a háztartási méretű napelemes rendszerekre

„A kormány a magyar családok oldalán továbbra is” – közölte Szentkirályi Alexandra hivatalos közösségi oldalán. 

A kormányszóvivő úgy fogalmazott: „Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára!” A kedvezménnyel azok élhetnek, akik már benyújtott igényük alapján tervezik megvalósítani fejlesztéseiket – írták a Magyar Nemzet hírportálon.

Szentkirályi Alexandra azt is hozzátette,

a kormány így jövő évtől is fenntartja az éves elszámolást a háztartási méretű napelemes rendszerekre a telepítésüktől számított tíz éven át!

A kormányszóvivő szerint az éves szaldó minden más megoldásnál több megtakarításhoz, alacsonyabb villanyszámlákhoz segíti a családokat.

Kiemelte:

„Brüszel elvárásával szemben, hogy 2024. január elsejével változtassuk meg az elszámolási rendszert, a magyar kormány most is a családok érdekeit választotta!”

Mindezek mellett a kormányszóvivő úgy folytatta: „Sőt, a kedvezőbb éves elszámolást alkalmazzuk a már üzemelők mellett azokra a háztartási erőművekre is, amelyek működtetői 2023. szeptember 7. éjfélig jelezték fejlesztési igényüket. Így a már előkészületben lévő fejlesztések is az éves szaldóban maradhatnak tíz éven át, ha a kivitelezésük legkésőbb 2025 végéig lezárul.”

Az áramfogyasztásukat saját termelésből fedezők elősegítik a sikeres energiaátmenetet, erősítik Magyarország energiafüggetlenségét – zárta sorait Szentkirályi Alexandra Facebook-posztjában.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés