Hírek
Van-e még kraft a kézműves sörökben?
A KRAFT sörfesztivál egyik főszervezője, Sefcsik Márton szerint a kézműves sörök forradalma már lecsengett, és most az a kraft sörök készítői előtt álló legnagyobb kihívás, hogy zsugorodni kezdett a törzsfogyasztónak számító középosztály.
A kézműves sörök piacának szereplői hatalmas küzdelemben próbálnak meg átvészelni egy olyan időszakot, aminek a kifutása még nem látszik – mondta el az InfoRádióban a KRAFT Sörfesztivál egyik főszervezője, Sefcsik Márton. A Covid, majd a háború hatásai miatt megállt az európai középosztály gazdasági gyarapodása, szerinte ennek Magyarországon drámaibb a mértéke, de Hollandiában vagy Dániában is ugyanezzel a problémával szembesülnek a sörfőzők és a fesztiválszervezők is. Példaként említette, hogy azokat a nagy nyugati kézműves sörfesztiválokat, ahol néhány éve minden jegy elkelt, ma ma már alig sikerül megtölteni vendégekkel.
A kézműves sörök fogyasztásában megfigyelhető csökkenéssel kapcsolatban a KRAFT Sörfesztivál főszervezője azt hangsúlyozta, hogy ez szerinte egy természetes folyamat eredménye, ami messze nem jelenti még a kézművessör-mozgalom végét.
“Nem gondolom azt, hogy mindenkinek mindig kisüzemi sört kéne innia. Ez mindig a keveseknek a játszótere lesz. Nem a pénz a legnagyobb belépési korlát a kraft sörök fogyasztásában, bár tény, hogy ezek a sörök nem olcsók, sőt drágák. De jellemzően a stílusnak a rajongói inkább többet spórolnak és mondjuk négy-öt nagyüzemi sör helyett isznak egy vagy két kézműves minőségben összerakott, egyedibb, extrább, extrémebb sört”
– mondta Sefcsik Márton, és hozzátette, már nem is használják a kézműves söröknél a forradalom szót, mert ez már lezajlott, és most egyfajta konszolidáció történik.
“2023-ban már lehetetlen úgy elmenni a belvárosba, hogy az embernek ne legyen számtalan választási opciója, és nemcsak a szaküzletről beszélek vagy a bárokról, hanem éttermek, kisboltok sora is várja ma már a kisüzemi söröknek a rajongóit”
– mondta a szervező.
Sefcsik Márton szerint a fesztiválok azért fontosak a szakmabelieknek és a fogyasztóknak is, mert nemcsak egyszerre, egy helyen, közvetlenül lehet találkozni azzal, hogy hol tart éppen az adott régió sörös iparága, mik a legfrissebb újdonságok, a legfrissebb sörök, de személyesen lehet találkozni a sörfőzőkkel is.
“Ha arról beszélünk, hogy mi a nagy különbség a nagyüzemi meg a kisüzemi sör között, akkor
a nagyüzemi sörnek sosem lesz arca, sosem lesz személyisége.
Azt mindig valószínűleg egyébként nagyon jó marketingesek rakják össze, patikamérlegen kitalálva. A kisüzemi sörökben ezek a kisvállalkozók mindig oda fognak arra figyelni, hogy az ő egyéniségük, a személyiségük, attitűdjük átjöjjön a sörben. Odafigyelnek arra, hogy az általuk előállított termék olyan legyen, ahogy azt egy ember, vagy egy kis csapat kitalálta” – tette hozzá a szakértő.
agrotrend.hu / Infostart / InfoRádió – Herczeg Zsolt