Hírek

Újra szolgálatban az Állami Halőri Szolgálat kutyája, Bandita

Ismét sikeresen teljesítette a vizsgakövetelményeket Bandita, az Állami Halőri Szolgálat kutyája. Az ügyességi, valamint őrző-védő szituációs feladatokból álló, kétévente esedékes vizsga idei fordulójában a négylábú halőr és kutyavezetője egyaránt kiválóan teljesítettek, így folytathatják a közös munkát.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai mellett csak sikeres vizsgát tett kutya láthat el szolgálati feladatot, azzal a kutyavezetővel, akivel a vizsgát eredményesen letette. A vizsga a letételét követő 2 naptári évig érvényes, ezt követően meg kell újítani. Eszerint az idei évben ismét esedékes volt Bandita vizsgája.


Forrás: NÉBIH facebook oldala

A vizsga a korábbi évekhez hasonlóan engedelmességi, illetve ügyességi feladatokkal kezdődött, melynek során különféle figyelemelvonásos, behívásos, valamint szabadon követéses feladatokat kellett végrehajtania Banditának, az ügyességi feladatoknál pedig különböző akadályok átugrása volt a feladata. E modulok teljesítése után következtek az őrző-védő szituációs feladatok. Banditának először szájkosárral felszerelve kellett biztosítania egy intézkedést, majd szájkosár nélkül kellett elhárítania egy intézkedés közbeni agresszív támadást.

Bandita és kutyavezető partnere egyaránt sikeresen teljesítette a vizsga feladatait, ismételten megfelelő minősítést kaptak, így tovább folytathatják a közös munkát.

agrotrend.hu / NÉBIH

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés