Fókuszban

Gazdák kezdtek éhségsztrájkba Lengyelországban

Éhségsztrájkba kezdett hétfőn a varsói szejm székházában a gazdák egy csoportja, amely már négy napja ülősztrájkot folytatott a helyszínen – közölte a lengyel média a szejmben tartott hétfői sajtóértekezletről beszámolva, amelyen az Orka nevű földművestársaság öt tagja szólalt fel.

forrás: pixabay

    Az Orka azon szervezetek egyike, amelyek Lengyelországban február eleje óta az Európai Unió (EU) zöld megállapodása és az ukrán agrártermékek vámmentes behozatala ellen szerveznek közúti blokádokkal is járó tiltakozásokat.
Mariusz Borowiak, a társaság egyik tagja a sajtókonferencián elmondta: ő és társai változtatnak a csütörtökön elindított ülősztrájk formáján, hétfőtől éhségsztrájkot is folytatnak, és kizárólag vízen élnek addig, amíg nem találkozhatnak Donald Tusk kormányfővel.
Aláhúzták: számukra az ukrajnai áruk ellenőrizetlen beáramlása, valamint a zöld megállapodásnak a mezőgazdaságot érintő pontjai a kulcsfontosságúak.
Az Orka képviselői korábban elutasították azt az ajánlatot, hogy a mezőgazdasági tárca székhelyén Czeslaw Siekierski miniszterrel találkozzanak. A földművesek attól tartottak, hogy a tárgyalás után nem engedik őket vissza a szejmbe. A megbeszélésre pénteken került volna sor, amikor Varsóban a legnagyobb lengyelországi szakszervezet, a Szolidaritás tömeges tüntetést szervezett az uniós zöld megállapodás ellen.
A pénteki tüntetés során az ülősztrájkolókat Piotr Duda, a Szolidaritás elnöke üdvözölte. A Szolidaritás pénteken aláírásgyűjtést indított, amely alapján népszavazást kezdeményeznének arról, hogy Lengyelország folytassa-e a zöld megállapodásban foglalt klímapolitika megvalósítását.

 

Agrotrend.hu/ MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés