Élelmiszergazdaság
Új termékcsaládokkal bővíti palettáját az Alföldi Tej
Éves szinten közel 270 millió liter tej, mintegy 130 termék: számokban is kifejezhető, mennyire meghatározó szereplője a magyar tejiparnak az idén 20. születésnapját ünneplő Alföldi Tej Kft. A Coop Rally székesfehérvári házigazdája ráadásul a szép évforduló alkalmából több új termékcsaláddal is bővítette portfolióját.
Minőségi magyar termékek és hazai termelés: két olyan érték, amely mind az Alföldi Tej, mind a Coop Rally számára kiemelt fontossággal bír. Nem véletlen, hogy a székesfehérvári üzem idén is egyike a verseny házigazdáinak.
Az Alföldi Tej Kft. ugyanis szövetkezeti konstrukcióban, 65 magyar tulajdonos, jellemzően állattenyésztő és mezőgazdasági mérnök szakember birtokában van. A cég a Fejér vármegyei székhely mellett debreceni üzemében összesen több mint 700 alkalmazottnak biztosít munkalehetőséget.
Székesfehérvári üzemben készítik az UHT, ESL és ízesített tejeket, valamint a poharas termékeket, így a kefirt, a tejfölt és a joghurtokat.
Debrecenben készül a hagyományos rögös túró és a magyar vásárlók körében népszerű trappista sajt.
Az Alföldi Tej legnépszerűbb márkái, a Magyar Tej és a Riska a vezető tejipari termékek között találhatók és szinte minden kiskereskedelmi egységben elérhetők. A cég idén ráadásul új termékekkel is kedveskedik vásárlóinak.
„Ez a kerek évforduló egy jó alkalom, hogy valami újat alkossunk. Bízunk benne, hogy vásárlóink éppen úgy szeretni fogják új termékeinket, mint a régi, már jól bevált ízeket” – emelte ki Hang Csaba, az Alföldi Tej értékesítési igazgatója.
A 100%-ban magyar gazdák által termelt tejből előállított Magyar Tej termékcsalád túródesszerttel bővült, amely négy ízben érhető el a túró és az édes ízek kedvelői számára.
A Pure Milk termékcsalád az egészségtudatos- és minőségi táplálkozás alapelveit veszi alapul.
A klasszikus alapcsalád, csökkentett cukortartalommal és hozzáadott édesítőszer nélkül érhető el. A Pure Milk+ termékek egyedülállóak a hazai piacon, hiszen a mangó-maracuja és az ananász ízű termékek innovatív módon 10.000 mg kollagént tartalmaznak.
A Mesés termékek a gyermekek számára jelentenek tápláló finomságot és annak érdekében alkották meg, hogy a legkisebbek is előszeretettel fogyasszanak tejterméket.
Ehhez segítségül hívták a csomagoláson megjelenő, méltán népszerű „Kuflik” mesék hőseit is.
Mivel a gyerekek esetében ez különlegesen fontos, vitaminokkal és ásványi anyagokkal kínálják ezeket a gyerekbarát termékeket.
agrotrend.hu/Alföldi Tej