Élelmiszergazdaság

Piac

Elszálltak a költségek, drágább lehet a pékárú 2022-ben

Nehéz évük volt 2021-ben a sütőipari cégeknek, főleg az alapanyagok és az energia ára emelkedett – mondta a Magyar Pékszövetség elnöke.

A 2021-es év az a sütőipar életében nem tartozik a könnyű évek közé – mondta érdeklődésünkre a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József szerint már hosszú évek óta zajlik ez a folyamat, hogy sosem tudnak igazán könnyű esztendőt zárni, de idén még hatványozottabban mutatkoztak az erre utaló jelek – írta az Infostart.

Elsősorban a különböző alapanyag-áremelkedések játszottak ebben szerepet, így egyértelműen az önköltségnövekedés jellemezte a 2021-es évet – fogalmazott.

Fotó: pixabay.com

A várakozásokról azt mondta, hogy más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonlóan a sütőipar számára 2022 sem ígérkezik könnyűnek. Az áremelkedések folytatódásának esélyét latolgatva az elnök úgy fogalmazott: ez függ attól, milyen költségnövekedés lesz az alapanyagpiacon, az energiapiacon és egyéb összetevők piacán. „Ha költségnövekedés történik, akkor azt érvényesíteni kell.

Ha nem lesz változás, akkor minden sütőipari cég majd átgondolja, hogy a meglévő költségei hogyan viszonyulnak a meglévő értékesítési áraihoz, és eldönti, hogy mit szeretne lépni 2022-re” – fejtette ki.

Septe József szerint az emelkedő minimálbér, illetve a garantált bérminimum kigazdálkodása sem lesz egyszerű feladat. Azzal egyetért, hogy a béreket rendezni kellett, ebben nincs probléma, akkor, ha az átadási árakat is ehhez mérhetően és ennek megfelelő mértékben lehet korrigálni.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés