A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek. Napközben kis eséllyel az északkeleti, keleti megyékben, késő délutántól nagyobb valószínűséggel az Észak-Dunántúlon alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. A délnyugati...
A Magyarország Legszebb Birtoka Kitüntető Díj birtok bejárásainak 8. napján a harmadik helyszínről, a Varga Pincészettől jelentkezünk élőben.
Magyarország Legszebb Birtoka – Lajoskomáromi Agrár cégcsoport A Magyarország Legszebb Birtoka Kitüntető Díj birtok bejárásainak 8. napján az első helyszínről jelentkeztünk.
A Magyarország Legszebb Birtoka zsűritagjai a birtokbejárások nyolcadik napján a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoporttól, majd a Kabóka Kft-től jelentkeztek, végül a Varga Pincészetben jártak.
Ötven hektárnyi területen égett le a tarló Mende és Sülysáp között kedden délután - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
Ismét életbe lépett a vörös kód a hőség miatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
Befejeződött az aratás Békés megyében, az őszi árpa- és az őszi búzatermés felülmúlta a várakozásokat, az őszi káposztarepce felvásárlási ára pedig rekordot ért el.
Tűzzel indult a hét, Keréktelekin gyulladt ki egy ezer négyzetméteres istálló, benne ötszáz sertéssel. A gazda is segítette az oltást.
Újabb pályázati forrás nyílt meg a mezőgazdasági termelők előtt. Hétfőtől lehet benyújtani a kérelmeket a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása elnevezésű pályázati felhívásra.
A Magyarország Legszebb Birtoka Kitüntető Díj birtok bejárásainak 8. napján a második helyszínről, a Kabóka Kft.-től jelentkezünk élőben.
A Győr-Szol Zrt. a következő napokban minden lehetséges eszközzel folytatja a küzdelmet a szúnyogok ellen, így légi biológiai s földi kémiai gyérítés is lesz Győr teljes...
Tizenegyedik éve, immár a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva folytatódik a Magyar Örökség-díjas Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program. A magyar gazdák adománya az idén...
A virágzó növények látványa minden kertszerető ember szívét megdobogtatja. Fontos, hogy rendszeresen gondozzuk kertünket és odafigyeljünk a megfelelő tápanyagbevitelre is, erről adott néhány tanácsot a „csodakertészként”...
Ásványvizet biztosít utasainak keddtől a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon a MÁV-Start a hőségriasztás ideje alatt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Meghalt egy beteg és újabb 26 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 600 959 embert oltottak be Magyarországon,...
Több ezer iskolás gazdagítja tábori programját idén is a Körösvölgyi Állatpark meglátogatásával. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye minden évben kedvelt úti célja a táborozó...
Az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, European Food Safety Authority) további kilenc országra, köztük Magyarországra is kiterjeszti az afrikai sertéspestis (ASP, African Swine Fever) Európai terjedésének megállítása...
Tartsa kordában a klímaváltozás hatásait.
Fátyolfelhők szűrik a sok napsütést, de emellett gomolyfelhők is képződnek, azonban csak helyenként fordulhat elő főként az északnyugati, északi megyékben zápor, egy-egy zivatar. Többfelé erős lesz...
Hétfőtől benyújthatók a támogatási kérelmek a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása elnevezésű pályázati felhívás keretében - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
A Magyarország Legszebb Birtoka zsűritagjai a birtokbejárások hetedik napján az Ager-Agri 2021 Kft-nél, Bogár József gazdálkodónál és Borbás Edit őstermelőnél jártak.
Nagy István agrárminiszter képviselte Magyarországot az Élelmezési Rendszerek Elő-csúcstalálkozóján Rómában. Az António Guterres ENSZ-főtitkár által kezdeményezett eseménysorozat első állomását miniszteri szintű találkozónak szánják, melyet szeptemberben csúcstalálkozó...
A következő napokban várható tartós hőség miatt hétfő déltől hőségriadót rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos.
A világban a biológiailag produktív szárazföldi területek 40 százalékát a mezőgazdaság hasznosítja, ennek 77 százalékát pedig az állattenyésztés használja fel. A WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetője arra...
A pályázható termékkörök számának dinamikus emelkedése mellett elektronikus pályázati rendszerrel, weboldalfejlesztéssel és új kommunikációs csatornákkal is erősít a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszer. A KMÉ védjegyek...
A meggy már lejárt, de a „torma témában” még nem késő – már ami a szerződéskötéseket illeti.
A dunai árhullám levonulása után a folyó mentén folytatódik a szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-t.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint Szegeden jelenleg a platánfák favédelmi permetezése zajlik. Az éjszaka kijuttatott permetlé a gépjárműveken és az ablaküvegen nyomot hagyhat, de...
A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot – hívta fel közleményben a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A témával...
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírus-járványnak, de újabb 161 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a hétvégi összesített adatokat koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5...
Megkezdődött és augusztus közepéig tart az őzek násza, amelynek kapcsán az állatok óvatlanabbak és figyelmetlenebbek, mint általában.
Több mint ötven éve foglalkozik preparálással Mátics Ferenc. Madarakra specializálódott, néha kisemlősöket is hoznak hozzá kikészítésre, vadászoknak pedig fejtrófeákat készít. Nagy odaadással végzi ezt a sok...
Az Alföldön reggel még záporokra kell számítani. Délelőtt a vastagabb, csapadékot adó felhők elvonulnak, a nap nagy részében gomolyfelhős, napos időnk lesz, záporoknak minimális az esélye....
A kárenyhítési hozzájárulás határidőre történő beérkezése az egyik alapfeltétele a kárenyhítő juttatás igénybevételére vonatkozó jogosultság megszerzésének. A fizetési kötelezettség részleteiről a Kincstár 2021. július 31-éig határozatban...
Több mint ezer hektár erdő és szántóföld égett le az északkelet-spanyolországi Katalóniában a katalán erdészeti bizottság szerint. További 5 ezer hektár van veszélyben.
A takarmánydrágulás egyre nehezebb helyzetbe hozza a termelőket, mivel a fogyasztói árakig csak szelektíven jut el a hatása.
Már megjelent a piacon a mézédes, magyar görögdinnye. Az idei termés kiváló minőségű, a hazai termelők a hőségben jellemző nagyobb keresletet folyamatosan, akár szeptember közepéig is...
Kutatók szerint a globális felmelegedés miatt az Európát a közelmúltban sújtó árvizekhez hasonlók egyre gyakrabban következhetnek be.
A jövő héten ismét visszatér a kánikula. A nappali maximumok országszerte meghaladják a 30-32 fokot, a legmelegebb helyeken akár 38 fok is várható. A gomolyfelhős időben...
Az elmúlt tíz év a nemzeti összetartozás építésének évtizede volt, az anyaország minden Kárpát-medencei magyarlakta településsel megerősítette kapcsolatait és programjai révén szinte mindegyikben fejlesztéseket is hajtott...