Két hét alatt mintegy húsz kutya esett áldozatul egy titokzatos ebgyilkosnak a Somogy megyei Gigén, egy Kaposvártól mintegy 25 kilométerre fekvő településen – számolt be a...
Húszezer alá csökkent az ismert aktív fertőzöttek száma, a kórházi ápolásra szorulók és lélegeztetőgépen lévők száma lényegében stagnál.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén fészkelő fehér gólyák idén is sok száz fiókát neveltek fel, volt olyan fészek, amelyben öt fióka nevelkedett.
Kiegyensúlyozott lesz ebben a szezonban az alma piaca, de augusztusban a jó minőségű magyar görögdinnye és a szilva is viheti a prímet. Az őszibarack termés javarészt...
Az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságának (IPCC) jelentése szerint az emberi tevékenység minden korábbinál erőteljesebben idézi elő a klímaváltozást, amely visszafordíthatatlanná vált, a globális felmelegedés már a...
Továbbra is a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési Program felhívásai közül – jelentette ki Nagy István agrárminiszter. Hozzátette: a tavaly...
Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Napközben többfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira, északira forduló szél. Zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb...
Vetés után nagyon hideg volt az időjárás, utána pedig hirtelen 30 Celsius-fok körüli hőmérsékletet kaptak a növények. Csapadék pedig alig hullott.
Augusztus 14-én a napnyugta előtti órákban várható a szúnyoggyérítés.
Augusztus 1-jén hatályba lépett az új bortörvény, amelyet tavaly decemberben fogadott el az Országgyűlés. A termelők egy év türelmi időt kaptak. Az idei szüret időszakára még...
Idén tizenkét széki lile fiókát sikerült meggyűrűznie a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársainak a Felső-Kiskunságban. Ez különösen jó eredménynek számít, hisz a ritka és fokozottan védett faj...
Párt kapott Kamal, a Debreceni Állatkert ázsiai oroszlánja, a Hima névre hallgató nőstényt már a látogatók is megtekinthetik - közölte az oroszlánok világnapján, kedden a Debreceni...
Szeptember 4-én, szombaton 10.00 órától rendezi meg a Dévaványai Sportegyesület az I. Túzok Trailt. A rajt és a cél helyszíne, azaz a versenyközpont a Körös-Maros Nemzeti...
A Fejér megyei Bicske község külterületén talált elhullott vaddisznóból mutatta ki ma, augusztus 10-én az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az...
A Magyar Élelmiszerbank 2005-ben, közel ötévnyi tervezőmunka eredményeként kezdte meg működését a fővárosban Budapesti Élelmiszerbank Egyesület néven. Tevékenységét az egyre több vidéki megkeresést követően hamarosan országos...
A Covid–19-járvány által az egyik legkevésbé érintett gazdasági ágazat a mezőgazdaság volt 2020-ban, amelynek hozzáadott értéke 6,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ezáltal a...
Országos csillagászati programsorozat várja az érdeklődőket a Perseidák hetében - olvasható a programsorozat szervezői által kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A 2021. évi Prognosfruit konferencia európai alma- és körtetermés-előrejelzése szerint az almatermés 10%-kal nő, míg a körte termése várhatóan 28%-kal csökken az idén. 2021. augusztus 5-én...
Nem halt meg senki, de újabb 35 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 654 096 embert oltottak be...
Ígéretes kísérleteket folytatnak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakértői a méhatka elleni védekezéssel kapcsolatban. A kutatások szerint a lítiumsók...
Idén is összeöntötték a Kárpát-medence búzáit, amiből megsütik majd a Magyarok Kenyerét. Minderre Ópusztaszeren került sor a Nemzeti Történelmi Emlékparkban.
Sok napsütés várható, amelyet csak időnként zavarhat meg kevés fátyol- és gomolyfelhő. Elvétve, nagyobb eséllyel az Alpokalja, illetve az Északi-középhegység térségében kialakulhat zápor, illetve zivatar. A...
Szerdán újra csökken a benzin és a gázolaj átlagára a hazai kutakon – írja a holtankoljak.hu
Egy szabadulószoba, vagy útvesztő minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódás lehet, főleg, ha mindezt a szabadban, a friss levegőn tehetjük. Hasonló élményt nyújt a Tisza-tó első kukorica-labirintusa,...
Az idei nyáron nehezen semlegesíthető, szívós kártevők jelentek meg több kertészeti kultúrában, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatékony, de már betiltott növényvédelmi szerek felhasználására adott...
Évről évre egyre több riasztó hír és tanulmány lát napvilágot, mely a méhek és más beporzást végző rovarok számának csökkenéséről szól. Az egyik ilyen, mely különösen...
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén található az ország egyik legnagyobb öldöklő aszat állománya. A védett növény látványos virágzatában július közepétől egészen szeptember elejéig gyönyörködhetünk.
A Dunán néhány hete levonult árhullám határozza meg továbbra is a szúnyogártalmat: a folyó teljes magyarországi szakaszán biológiai lárvagyérítés történt, ez számottevően csökkentette a szúnyogok utánpótlását,...
Újabb 6 tonna hulladéktól mentesítették a IX. Felső-Tiszai PET Kupa résztvevői a folyó Tiszabecs és Vásárosnamény-Gergelyiugornya közötti 60 folyamkilométeres szakaszát - közölte a szervező Természetfilm.hu Egyesület...
A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. idéntől újra öt tógazdaságban, több mint ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat...
A kormány támogatását is elnyerte a projekt, melyben ezt kísérlik meg.
A klímaváltozás szélsőséges hatásainak elkerülésével alapozhatjuk meg a nagy termést.
Rekordmagas a repce ára, emiatt várhatóan drágább lesz az étolaj, a margarin és a bioüzemanyag is. A rendkívüli áremelkedés fő oka, hogy Kína felvásárolta az ukrán...
Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.
Négy beteg meghalt, és újabb 156 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 649 125 embert oltottak...
Több helyen is fákat csavart ki, elektromos és távközlési vezetékeket rongált meg a viharos szél vasárnapról hétfőre virradó éjjel.
Országszerte általában napos idő lesz a jellemző, majd elsősorban az északkeleti megyékben képződhetnek ismét gomolyfelhők, ott délután néhol kialakulhat újabb zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél...
Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés olyan önkéntes alapon működő kifizetési rendszer, amelyben a résztvevők az agrár-környezetgazdálkodási célok elérésének érdekében a gazdálkodásuk során többlet tevékenységek elvégzését vállalják.
Egyre több milliárdos dönt úgy, hogy jelentős összeget fektet az űrkutatásba, ám az űrverseny hatalmas környezeti terheléssel jár, amelyre még semmilyen szabályozás nem született.