Agrárpénzek

Piac

A koronavírus-járvány az ágazatok közül az egyik legkevésbé a mezőgazdaságot érintette

A Covid–19-járvány által az egyik legkevésbé érintett gazdasági ágazat a mezőgazdaság volt 2020-ban, amelynek hozzáadott értéke 6,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ezáltal a GDP 5 százalékos volumencsökkenéséhez 0,2 százalékponttal járult hozzá – írta összegző kiadványában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az agrárium így a nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 4,1 százalékát állította elő. Bár a terület fejlesztési beruházásai az első negyedévben még élénkültek, a végül elért éves 464 milliárd forint – ami a nemzetgazdasági beruházások 4,3 százalékát tette ki – reálértéken 6,9 százalékkal elmaradt a 2019-estől.

fotó: pxhere.com

Az agrárium teljes kibocsátásának volumene az egy évvel korábbitól 2,2 százalékkal maradt el, míg az átlagos árai 7,2 százalékkal emelkedtek. Így a mezőgazdaság 2973 milliárd forintos teljesítménye – szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt – 4,8 százalékkal nőtt. Az előzetes adatok szerint 2020-ban az Európai Unió teljes mezőgazdasági kibocsátása – amely alapáron 412 milliárd euró – 1,4 százalékkal esett egy év alatt.

A kibocsátás valamivel több mint felét kitevő növénytermesztés teljesítménye 1,2, a közel négytizedét adó állattenyésztésé 1,5 százalékkal esett.

Magyarország 2020-ban az EU mezőgazdasági termelési értékének 2,1 százalékát állította elő, részesedése az elmúlt tíz év során nem változott lényegesen. Ám a kukorica termelési értékének 11, az olajos magvú növényekének pedig 9,7 százaléka származott Magyarországról, ezzel mindkét esetben az uniós rangsor negyedik helyén állunk. A főbb haszonállatok közül a baromfi esetében volt a legnagyobb (4,4 százalék) a részesedésünk. Ám az emelkedő agrárárak nem hozták közelebb a nemzetgazdasági átlaghoz a foglalkoztatottak bérét – derül ki a KSH adataiból.

Összesen 213,9 ezren, a foglalkoztatottak 4,6 százaléka dolgozott az agráriumban, számuk egy év alatt mintegy 1200-zal nőtt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 9,2 százalékkal, 320 ezer forintra emelkedett, de a bérkiáramlás kisebb volt a nemzetgazdasági átlagnál, így a mezőgazdasági átlagfizetés továbbra is 21 százalékkal maradt el az országos átlagtól.

Fontos folyamat a hazai agráriumban zajló birtokkoncentráció. A mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaságok 234 ezres száma egyharmados csökkenés 2010-hez képest. A gazdaságok 67 százaléka növénytermesztéssel, 25 százaléka állattartással foglalkozott, 9 százaléka mindkettővel. A 4,8 millió hektár mezőgazdasági terület 82 százaléka szántó volt, ennek felét bérelték a gazdálkodók.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés