Gazdálkodás

Szántóföld

A Tisza-tó első kukoricalabirintusa már látogatható

Egy szabadulószoba, vagy útvesztő minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódás lehet, főleg, ha mindezt a szabadban, a friss levegőn tehetjük. Hasonló élményt nyújt a Tisza-tó első kukorica-labirintusa, mely az elmúlt hétvégén fogadott először látogatókat.

– Négy és fél hektáron, mintegy három kilométernyi sétalehetőség – összegezte mosolyogva hírportálunknak a labirintus főbb paramétereit Tóth Diána. – Van rövidebb és hosszabb szakasz is, ha segítséget kérnek tőlünk például gyermekkel érkezők, nekik értelemszerűen a rövidebb távot javasoljuk, útbaigazítjuk őket, sokan viszont spontán vágnak neki a labirintusnak próbára téve a szerencséjüket és a döntési képességüket – magyarázta az új attrakció megálmodója és létrehozója.

Mint elárulta, az elején még könnyűnek tűnik a feladat, de minél beljebb kerül az ember, annál jobban elbizonytalanodik, hogy merre is tart valójában. Az első visszajelzések pozitívak, egy hétvége alatt közel ezer látogatót fogadtak. Gyermekek, fiatalok, gyermekes családok előszeretettel kalandoznak a legalább két és fél méter magas kukoricafalak között. Különböző feladatokkal nehezítik, színesítik a kihívást, igyekeznek minél izgalmasabbá tenni a feladatot.

– Mindössze két hétvégét vagyunk nyitva, az elsőn már túl is vagyunk. őszintén szólva, sokkal hamarabb terveztük megnyitni a labirintust, de több tényező sem engedte, elegendő csapadék híján például a kukorica növekedése sem volt megfelelő, az utóbbi pár hétben sikerült behozni a lemaradást – részletezte Dia.

Azt is megtudtuk, hogy idén csak próbajelleggel hívták életre a kukorica-labirintust, egy építészmérnök segített a tervezésben. Ha minden jól megy, jövőre szeretnék bővíteni, új kihívásokkal és feladatokkal színesíteni az útvesztőt. Az is felmerült, hogy legközelebb már a labirintus útvonalához igazodva vetik el a kukoricát, ami nagyban megkönnyíteni a karbantartást, és az üzemeltetést.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom

Támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés