Az anyakecsketartás csekély összegű támogatáshoz kapcsolódó támogatási kérelmek legkésőbb 2022. december 12-ig, ügyfélkapus azonosítást követően, az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül nyújthatóak be...
Csemegekukoricából továbbra is Európa első számú termelői vagyunk, de világviszonylatban is a második legnagyobb exportőröknek számítunk. A kukorica háromnegyede a konzerviparban, egynegyede a hűtőiparba kerül, de...
Októberhez képest tovább gyorsult a drágulás üteme. A frissen ársapkát kapó tojás ára egy év alatt megduplázódott, a kenyér ára több mint nyolcvan százalékkal emelkedett, a...
Érdekes jelenséget figyeltek meg a Mecsek második legmagasabb pontján: feltűnt egy szellemkilátó, körülötte pedig egy glória.
Az elmúlt évtizedben mintegy 80 milliárd forint értékben 330 projekt keretében több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota, amelyben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park...
Jövő hét elején várható az igazi télies fordulat.
Százmilliárdok kerülhetnek az állami költségvetésbe.
Hosszútávon fenntartható vízgazdálkodást kell kialakítani, amely az állampolgárok mellett a gazdálkodóknak is élhető jövőt teremt – hangsúlyozta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Prágában,...
A látási viszonyok fokozatosan javulnak. Általában erősen felhős idő valószínű és csak rövid időszakokra vékonyodhat el a felhőzet, főként északkeleten. Több helyen várható időszakos eső, de...
Az agrártárca felhívja az igénylők figyelmét arra, hogy a 2022. október 12-én megjelent VP3-14.1.4-22 Baromfi állatjóléti támogatás azon állományok után is igényelhető, amelyek a támogatás kezdetén...
Az agrártárca felhívja az igénylők figyelmét arra, hogy a 2022. október 12-én megjelent VP3-14.1.4-22 Baromfi állatjóléti támogatás azon állományok után is igényelhető, amelyek a támogatás kezdetén...
Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós gáztárolók, amelynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak, míg a hazai felhasználás októberben...
Az Európai Bizottság 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó Stratégiai Tervét, amely alapján 2023. január 1-től felhasználhatóvá válnak a források. Az Agrárminisztérium Mezőgazdaságért...
Advent időszakában sokan adományozással segítik szebbé tenni nehezebb sorsú embertársaik számára az ünnepeket. Az élelmiszer-adományozás az egyik legkézenfekvőbb és legjobb megoldás, azonban ennek is megvannak a...
A szombathely székhelyű BPW-Hungária Kft. a németországi BPW Bergische Achsen KG magyarországi leányvállalata, alkalmazásspecifikus és egyedi futómű megoldásokat tervez, fejleszt, gyárt és értékesít az agrárium részére.
Cikkünk főszereplőjének már csak négy természetes populációja él a világon, amelyek közül az egyik Kács nevével fonódott össze.
A szombathely székhelyű BPW-Hungária Kft. a németországi BPW Bergische Achsen KG magyarországi leányvállalata, alkalmazásspecifikus és egyedi futómű megoldásokat tervez, fejleszt, gyárt és értékesít az agrárium részére.
Az emberiség a tömeges kihalás fegyverévé vált, és itt az ideje, hogy véget vessünk a természet elleni háborúnak – jelentette ki kedden António Guterres ENSZ-főtitkár, aki...
Nemcsak a mezőgazdaság számára, hanem az egész magyar társadalom és vidék számára kulcskérdés, ki fogja megtermelni az élelmiszert a jövőben – hívta fel a figyelmet Feldman...
Szörnyű romlást mutatnak a kórházi koronavírus-adatok.
Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) a Magyar Innovációs Alapítvánnyal közösen meghirdette a 31. Magyar Innovációs Nagydíjat a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs...
Gazdálkodók és természetvédők részvételével alapított új egyeztető fórumot a német agrárminisztérium.
A megtakarításokkal kapcsolatos statisztikákat felül kellene vizsgálni, mert azok nem mutatnak valós képet – állítja egy pénzügyi tanácsadó cég. ők számolták ki, hogy 400 ezer háztartás...
Aláírásgyűjtést indított a MAGOSZ és a NAK a földadó ellen. El a kezekkel a gazdák földjétől!
Kedden 23 órától megszűnt az üzemanyagárstop Magyarországon, új összegekkel kell megbarátkoznia azoknak is, akik már piaci áron tankoltak. Megnéztük, ez mennyire számít alacsonynak vagy magasnak az...
Fokozatosan javulnak a látási viszonyok. A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható. A hajnali, reggeli időszakban északon még előfordulhatnak hózáporok, később számottevő mennyiségű...
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén alföldi viszonylatban jelentős erdőterületek vannak, melyek zöme a Geszthez tartozó Vátyon-pusztán található. Ezek a két világháború között telepített erdők őshonos...
Varga Mihály pénzügyminiszter megvétózta, hogy 2023-ban összesen 18 milliárd euró kedvezményes hitelt nyújtson az Európai Unió Ukrajnának. A többi 26 ország támogatta a javaslatot.
Jogszabállyal akadályozná meg az Európai Parlament és az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanács az erdőírtáshoz és az erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását – közölte az Európai...
A Program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023...
Nem az üzemanyaghiánnyal, hanem az árváltozássak kapcsolatban, ami ezúttal elmarad.
magyarországi vágóhidakon az első háromnegyedévben kevesebb állatot vágtak le, mint egy évvel korábban: a levágott marhák száma 7,4 százalékkal, a sertéseké 6,9 százalékkal, a baromfiaké 11,8...
A bikapókoknak nemcsak a külseje különleges, de a viselkedése is. Nevüket például onnan kapták, hogy hímjeik veszély esetén bikára emlékeztető támadó pozíciót vesznek fel, leszegik fejüket,...
Öt ország – köztük Magyarország – hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja fenntartható, biomasszaalapú élelmiszer-értékláncok kialakítása...
Az állattartók közül a tejtermelők azok, akik a legkisebb kárt szenvedték el, mert a tejpiac a legstabilabb az állati termékek piacán. Az elmúlt évtized sikerágazataként számon...
A NASA Artemis 1 missziójának Orion űrhajója minden korábbinál közelebb húzott el hétfő éjjel a Hold felszíne mellett. 130 kilométerre közelítette meg hétfő éjjel az égitestet,...
Minden eszközzel támogatja a talajtudatos gazdálkodást az Agrárminisztérium – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár hétfőn, a Magyarország talaja 2022 szakmai konferencián.
Támogató helyszíni szemlékkel segítette az elmúlt időszakban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a permeteződrónos növényvédelmi szolgáltató vállalkozásokat annak érdekében, hogy a jövőben a rájuk vonatkozó jogszabályi...
Jórészt mozdulatlan maradt a globális élelmiszeralapanyag-árak összesített mutatója novemberben. A gabonafélék, a húsok és tejtermékek nemzetközi árának csökkenése ellensúlyozta a cukor drágulását.
Az UBM Csoport környei üzeme a minőségi takarmánygyártás helyszíne. Az üzem jelenleg 30 ezer tonna takarmánykeveréket állít elő évente, morzsázott, granulált és dercés formában.