Fenntarthatóság

Innováció

Januárban indul a településfásítási program harmadik üteme

A Program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető elmondta, a Településfásítási Programot az Országfásítási Program részeként 2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásait. A kormány célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. Az Országfásítási Program sikerét jelzi az is, hogy meghirdetése óta több mint 42 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák.

A Településfásítási Program eddigi két ütemében összesen 36 000 sorfát ültettek el több mint 1350 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A Településfásítási Program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés – tájékoztatott a miniszter.

Fotó: wikimedia

A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítunk. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is – hangsúlyozta a Nagy István.

Hozzátette, az érdeklődők 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig. A listán a különböző települési viszonyok között is sikerrel ültethető fafajok szerepelnek. A programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Az igénylés és a program megvalósításának tervezett menete a regisztrációval indul 2023. január 10-20-a között. Az online igényléseket 2023. január 23-31 között lehet majd leadni. A tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között szállítják a fákat, amit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés