Fenntarthatóság

Innováció

Ne öntsd a lefolyóba!

A briteket arra kérték, hogy ne öntsenek Baileys-t a mosogatókba. Ugyanis a “Dry January”, azaz “Józan január” kapcsán rengetegen így próbálják megszabadítani háztartásukat az alkoholtól írják az Origo-n.

A "Dry January" az Alcohol Change UK kampánya, amely 2013-ban indult azzal a céllal, hogy az emberek január hónapban teljesen tartózkodjanak az alkoholtól. Az idén tíz éves évfordulóját ünneplő kezdeményezés az Egyesült Királyság mellett mára számos országban ismert.


Fotó: aniamineeva / Pixabay

Csupán a britek küzül ebben a hónapban emberek tízezrei döntenek az alkohol elhagyása mellett, azonban közülük olyan sokan szabadulnak meg "drasztikus módon az alkoholtól", hogy az országban már figyelmeztetést is adtak ki. Ebben kérik a lakosokat, hogy a krémlikörös üvegek tartalmát ne öntsék a lefolyókba.

Az ír likőr ugyanis tönkreteheti a mosogató alatti csöveket, és drágán elhárítható dugulásokat okozhat.

Alex Saunders, a Southern Water szennyvízhálózatának vezetője elmondta, hogy az olyan krémes, zsíros likőrök mint például a Baileys, problémákat okozhatnak. Az ital a sűrű konzisztenciája miatt ugyanis a mosogató alatti U-kanyarban összeesik, és eltömődéseket okozhat, hasonlóan a forró főzőzsírhoz, olajokhoz és szószokhoz.

Jamie Woodhall, a Rentokil Specialist Hygiene szóvivője elmondta:

Csak vízbázisú termékeket szabadna leönteni a mosogatóba, vagy olyanokat, amelyek vízben oldódnak.


A lefolyóba öntött sütőolaj nem csak zsírszörnyet képez és dugulást okoz, hanem az olaj a csatornahálózatban tett utazása végén az élővizekbe jutva a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket. Például egyetlen csepp használt étolaj akár 1000 liter élővizet is elszennyezhet. Forrás: tudatosvasarlo.hu
 

"Az otthoni és kereskedelmi helyiségek lefolyóinak elzáródásáért a legtöbb esetben a zsírt és olajat tartalmazó termékek a felelősek, majd csak ezután következnek a rizs, a tészta; a liszt a kávézacc valamint a festékek" – tette hozzá a szakember.

agrotrend.hu / ORIGO

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés