Fenntarthatóság

Innováció

A hóvirágok idén a tavasz helyett az újévet köszöntik – Lehet ebből probléma?

Egyre több helyen bújnak ki és indulnak virágzásnak olyan növények, amelyeket jellemzően a tavasz hírnökeiként ismerünk. Ilyen például a hóvirág, amiről a napokban a közösségi médiában is több képet lehetett látni. Megkérdeztünk egy szakembert, hogy ez veszélyt jelenthet-e a természet rendjét illetően.

Kora tavasszal a jó idő közeledtét, a természet ébredését jelzik azok az apró virágok, amelyek közé például a hóvirág is tartozik. Idén azonban a tél csak a naptár szerint köszöntött ránk, néhány napot kivéve az időjárást tekintve nem érzékelhettük. Tavaszias napsütésben köszöntöttük az új esztendőt és úgy tűnik az elkövetkezendő hetekben sem kell szembenéznünk a zord hideggel.


Fotó: botpopbot / Pixabay

Ennek fényében nem is annyira meglepő, hogy az elmúlt napokban egyre több helyen bújnak elő a hóvirágok, amelyek ezúttal jó néhány héttel előbb érkeztek, írja a feol.hu.

Megkérdeztük Jankovics Ilona kertészmérnököt, mit jelent ez a természet rendjét illetően. – Normál esetben február végén, március elején virágzik, de akkor körülbelül egy hét alatt elvirágzik. Ilyenkor viszont hosszan, akár egy hónapig is eltarthat a virágzás – emelte ki a szakember a hóvirággal kapcsolatban.

Mint mondta, most még nincsenek rovarok, amik megporozzák a virágokat.

A kertészmérnök elmondása alapján a természet rendjét nem befolyásolja a korai virágzás a hóvirágok esetében és semmilyen problémát nem okoz. Problémáról akkor beszélhetnénk, ha például a gyümölcsfák indultak volna virágzásnak.

agrotrend.hu / FEOL, Baráth Eszter

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés