Fenntarthatóság

Innováció

Megtisztult a Körös-ártér

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is részt vett az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) szervezésében életre hívott „Tavaszi nagytakarítás- takarítsuk ki együtt a természetet!” című országos hulladékgyűjtési akcióban.

A hulladékgyűjtő túra helyszíne a nemzeti park Körös-ártér részterülete volt, ahol a nemrég levonuló árhullám után visszamaradt kommunális hulladék összegyűjtése volt a cél, írta honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

A hulladékgyűjtő túrára tavaszi napsütésben gyülekeztek kicsik és nagyok április 2-án, vasárnap Gyomaendrődön a Csicsergő Vízitúra Megállóhely és Horgásztanya bázisán. Legnagyobb számban Gyomaendrődről érkeztek, de voltak önkéntesek Szarvasról, Dévaványáról és Hódmezővásárhelyről is.  A túrán résztvevő több mint hatvan lelkes önkéntes az eligazítás, valamint a zsákok, kesztyűk átvétele után két csapatra oszlott, hogy a Hármas-Körös bal partjának ártéri területeiről összegyűjtsék a pet palackokat és egyéb hulladékokat.

Fotó: kmnp.hu

A csapatok teljesítményén látszott, hogy nem először vesznek részt ilyen akcióban, hiszen néhány óra leforgása alatt már a konténer mellett állt zsákokban az összegyűjtött közel négy köbméternyi szemét. A csoportkép elkészítése és a zsákok konténerbe rakodása után mindenki kellemes fáradtsággal és az értékteremtő munka felemelő érzésével térhetett haza a jól megérdemelt vasárnapi ebédjéhez.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés