Aktuális
Időjárás
Délutánig még lehet élvezni a napsütést
Délelőtt az ország nagy részén a változóan felhős ég mellett még néhány órára kisüt a nap, de a déli óráktól észak felől mindenütt megvastagszik a felhőzet. Este a Kárpát-medencét egy gyenge hidegfront közelíti meg. Az északnyugati szél ma is nagy területen megélénkül.
Nemzeti ünnepünkön a délután közepéig csapadék nem valószínű.
Fotó:MTI
Délelőtt még sok lesz a napsütés, több felhő a Dunántúlon lehet, majd a déli óráktól észak felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Késő délutánig nem várható csapadék, de ezt követően is csak gyenge záporok alakulhatnak ki, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten, és a Nyugat-Dunántúlon. Késő estére csökken a felhőzet és a csapadék esélye is.
Az északi, északnyugati szél napközben nagy területen megélénkül, az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében és az Északi-középhegységben erős lökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul, a Dunántúlon várhatóak a magasabb értékek. Késő estére általában 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.
Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig: kezdetben sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. A hétvégén már erősen felhős vagy borult égre számíthatunk, több alkalommal, többfelé esővel, záporral.
agrotrend.hu / OMSZ