Hírek
Magas színvonalon is működhet a hulladék kezelése
Egyre többen gyűjtik elkülönítve a papírt, a fémet és a műanyagot a kiosztott sárga kukáknak köszönhetően, azonban így is jelentős mennyiségben kerül újrahasznosítható hulladék a kommunális, vagyis vegyes szemét közé.
Tévhit, hogy a kommunális és a szelektíven gyűjtött hulladékot egybeöntik – kezdte Bondár Lajos, a szemétszállító cég, a Dareh Bázis Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. szállítási és logisztikai igazgatója. Jelezte, látható is, hogy más időpontokban és más gyakorisággal viszik el a vegyes szemetet, ürítik a sárga kukákat, szállítják el a zöldhulladékot, hordják el a szigeteken felhalmozott üvegeket – írja a beol.hu.
A másodlagos tüzelőanyagot (RDF) gépek hordják a tárolókba – fotó: beol.hu
Amikor egy kukásautó beérkezik a válogatóműbe, lemérik a súlyát, illetve rögzítik, hogy melyik településről érkezett és mit hozott. A szemét külön fogadóhelyekre kerül attól függően, hogy kommunális, azaz vegyes; hogy könnyű csomagolási hulladék, vagyis sárga kukák ürítésével jött; hogy zöldhulladék; hogy üveg; valamint, hogy lomtalanításkor gyűjtötték-e be.
Ezután homlokrakodókkal teszik be a szemetet a válogatórendszerbe, ami több berendezést és 95 gumihevederes szállítószalagot tartalmaz. Ügyelnek arra, hogy minél kevesebb üveg kerüljön fel a szalagokra, mivel azokat az üvegdarabok elvághatják, és komoly problémákat okozhatnak.
Bondár Lajos hangsúlyozta: nemcsak a szelektíven gyűjtött, hanem a kommunális szemetet is átválogatják, mivel jelentős mennyiségben kerül abból is ki még újrahasznosítható hulladék.
A szakember ismertette, a rendszer zsáknyitó berendezésekkel indul, azaz fel-, széttépik a zsákokat. Azok tartalma utána megy a darálóhoz hasonlítható dobrostába, ahol elsőként nagyság szerint szelektálnak. A 40 centiméternél nagyobb darabokat ledarálják, a 2 centiméternél kisebbek pedig lényegében földnek tekinthetők.
Ez tartalmazhat biológiailag lebomló anyagokat is, ezért azt a gyulladásveszély miatt kiszárítják; így kerül stabilizálva a lerakóba takaró rétegként.
A 6 és 40 centiméter közöttiek mennek tovább a rendszerben, majd kiválogatják belőle a fémet, a műanyagot és a papírt. A mágnesezhető fémeket mágnessel szedik ki, a nem mágnesezhetőket pedig – mint amilyen az alumínium – egy speciális módszerrel szelektálják.
A rendszerben vannak – a spektrofotometria alapján működő – optikai berendezések, és be lehet állítani fajtánként, hogy miket különítsen el, a PET-palacktól kezdve a tejesdobozig, a TetraPakig. A szalag végén pedig van egy fúvókasor, ami lényegében kifújja a kiválasztott darabot a többi közül.
A válogatóműben a gépek mellett emberek is dolgoznak. Ugyanis vannak olyan méretes darabok, amik nem kerülhetnek be a rendszerbe, mert hibát okoznának, illetve lehetőség szerint az üveget is igyekeznek kiszűrni. Emellett a gépek is hibázhatnak, ezeket próbálják helyrehozni.
A teljesen szétválogatott, még újrahasznosítható szemetet fajtánként tömbösítik, bálákat készítenek belőlük, amelyeket addig tárolnak, amíg a felvásárlók el nem viszik.
Vannak olyan újrahasznosítható anyagok, így bizonyos fóliák és papírok, amik annyira szennyezettek, hogy a feldolgozásuk nem megoldható. Ezeket a másodlagos tüzelőanyagnak (RDF-nek) nevezett, a kőszén fűtőértékével vetekedő hulladékokat teljesen leaprítják, majd erőművekbe, cementgyárakba kerülnek.
A zöldhulladék felhasználása szintén megoldott: rendelkezésre áll olyan technológia, hogy komposztot készíthetnének belőle, de jelenleg biomasszát gyártanak.
agrotrend.hu / beol.hu