Hírek
Időt nyertek a mezőgazdasági szövetkezetek
Nem változik a szövetkezeti szabályozás jelenlegi formája, vagyis a készülő Polgári törvénykönyv (Ptk.) tartalmazza majd a szövetkezetek működését szabályozó passzusokat − lapunk információi szerint így döntött tegnap az igazságügyi tárca.
A Patay Vilmos fideszes képviselő nevével fémjelzett koncepciót (Napi Gazdaság, 2012. december 5.) nem támogatja a minisztérium. Úgy tudjuk, Patayt felkérik majd, vonja vissza a Ptk.-tervezethez benyújtott, szövetkezetekkel kapcsolatos javaslatait is. A Ptk. vonatkozó paragrafusai a jelenlegi működésnek megfelelő, az általános szövetkezési alapelvekről szóló szabályokat tartalmaznak, a tervek szerint később ágazati törvényekben határoznák meg a mezőgazdasági és ipari termelő-, iskola-, pénzügyi szolgáltatást végző, illetve a lakásszövetkezetek működési kereteit.
A döntéssel a mezőgazdasági szövetkezetek időt nyertek a további működéshez, az ágazati jogszabályokat ugyanis várhatóan csak a Ptk. hatálybalépése után dolgozzák ki, és addig talán meg tudják győzni a döntéshozókat létjogosultságukról. Erre szükség is lehet, a Patay-féle koncepció ugyanis lényegében a megszüntetésükhöz vezetett volna azzal, hogy kizárta volna őket az uniós közvetlen támogatások − mint a területalapú támogatás − jogosultjai közül. Ezt a megoldást a vidékfejlesztési tárca sem támogatja. Czerván György, a VM agrárgazdaságért felelős államtitkára a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége közgyűlésén megerősítette: nem járulnak hozzá olyan jogszabályváltozáshoz, amely komoly tőkekivonással járna a mezőgazdaságból.
Forrás: MTI