Hírek
Békés megye szerepe meghatározó a gazdakörök programjaiban
Békés megye gazdálkodói meghatározó szerepet vállalnak a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) programjaiban a tervezésben és a megvalósításban – mondta Jakab István, a Magosz elnöke szombaton Gyomaendrődön.
Jakab István a Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi küldöttgyűlés előtti sajtótájékoztatón arról beszélt: a gazdakörök húsz éves múltja igazolja, hogy amit a szervezet felvállal, azt érvényesíteni tudja és a végrehajtásban is szerepet vállal. Hozzátette, hogy a Békés megyeiekre is ez a jellemző, erős helyi és megyei szervezetek vannak, amelyek érvényesíteni tudják érdekeiket az országos agrárpolitikában.
A Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége elnöke, Kulcsár László elmondta: a szervezet a megyében minden jelentős településen megtalálható, húsz év alatt részévé vált a megyei közéletnek, kormányoktól függetlenül megkerülhetetlen tényezővé vált. A tagok részt vesznek az önkormányzatok munkájában, szervezik és tájékoztatják a gazdatársadalmat, tagjai a megyei közgyűlésnek.
Jakab István szólt arról is, hogy a földtörvényhez a gazdakörök képviselői 38 pontból álló módosító javaslatcsomagot nyújtottak be, és a jogszabály javaslataik alapján került be a kétharmados törvények körébe. Az önálló vízgazdálkodási hivatal létrehozásában is megkerülhetetlen a Magosz szerepe – tette hozzá.
Az új agárkamarai törvény jelentőségéről szólva kifejtette: a jogszabály összefogja az agrárgazdaság valamennyi szereplőjét, az alapanyag-termelőket, az élelmiszer-feldolgozókat és a kereskedőket, alkalmas az egyes termékpályák átfogó képviseletére, közös érdekek érvényesítésére minden területen.
Győrffy Balázs, az Agrár- Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési kamara átmeneti elnöke kiemelte, hogy az új kamara a hazai agrárgazdaság mintegy 300-400 ezer szereplőjét tömöríti majd, szemben a korábbi agrárkamara 11 ezres taglétszámával.
Forrás: MTI