Hírek

A kormánynak nincs pénze a kukoricára

Az országgyűlés napirend előtt: József (MSZP) felszólalásában arról beszélt, hogy azonnal el kell indítani kétmillió tonna gabona közraktári felvásárlását.

A kormánypárti képviselő, aki egy cső kukoricát tartott a kezében, arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az a gabona, ami az ivóvízzel együtt tíz év múlva értékesebb lesz az ásványolajnál.

Ez az a gabona, aminek az unió megszüntette az intervenciós felvásárlását, annak ellenére, hogy ötven eurót nyert minden tonna kukoricán – tette hozzá. Karsai József arra is kitért, hogy a kukoricáért tíz évvel ezelőtti árakat fizetnek, ami nem fedezi a termelő önköltségét, a 18 ezer forintot. Szerinte ha a gabonát nem vásárolják fel a gazdáktól, akkor azok földönfutóvá válhatnak.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter válaszában azt mondta, egyedül Magyarországon állt elő a helyzet, hogy az elmúlt évi gabonatermés dupláját termelték meg a gazdák az idei évben. Gráf József hozzátette: mindezért Magyarországon halmozódott fel az EU intervenciós készletének kilencven százaléka.

A tárcavezető azt mondta, az elmúlt három kormányülésen már foglalkoztak a kukorica kérdésével, és arra jutottak, hogy a kormánynak a kialakult pénzügyi válság miatt nem áll rendelkezésére 200 milliárd forint, hogy a felvásárlást segítse. Kiemelte azonban, hogy a kormány 250-300 ezer tonna kukoricát szeretne felvásárolni a napokban.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés