A Kramer márkát 1925-ben alapította három német fivér. Kezdetben traktorgyártással foglalkoztak, majd az idő előrehaladtával az építőipar felé is nyitottak. A rakodógépek piacára 1959-ben törtek be,...
Világviszonylatban öt százalékkal csökkent az előállított takarmány mennyisége az elmúlt időszakban. Ez az arány igaz az Európai Unió piacára is. Ennek oka a globális kereskedelmi csatornák...
A Talajmegújító Gazdák Egyesülete januári rendezvényén, melyen többek között az Agrárminisztérium is képviseltette magát természetesen a talaj védelmének fontossága, a talajok regenerálásának lehetőségeinek bemutatása volt fókuszban....
Január közepére mérséklődött a gyökérpetrezselyem történelmien magas ára a lengyel nagybani piacokon. A gyökérpetrezselyem ára a lengyel nagybani piacokon tavaly december első felében elképesztő dinamizmussal emelkedett:...
Kicsik, sárgásbarnák és zümmögnek, szállnak virágról virágra, néha még meg is szúrnak. Határozottan mellettük szól azonban, hogy finom mézet készítenek és nem csak ettől nélkülözhetetlenek. Az...
Házikertek környezetkímélő növényvédelme címmel nyílt tanfolyamot hirdet a Debreceni Egyetemen 2024. február 9-ére és 10-ére. A képzés célja, hogy a tanfolyam résztvevői megismerkedjenek a növényvédelem elméleti...
Bebizonyosodott, hogy nem a darumadár és a szél a felelős a madárinfluenzáért, hanem az emberi felelőtlenség. Emiatt évente 12-15 milliárd forint megy el feleslegesen kártalanításra. Ezt...
A talajállapot javítása és a vízmegtartó képesség növelése kiemelt szakpolitikai cél, amelyet az új Közös Agrárpolitika minden korábbinál több eszközzel támogat – fogalmazott Juhász Anikó, az...
Az UBM cégcsoport tevékenységének a motorja a kereskedelem, amely a termény- és takarmánykereskedelemben egyaránt biztosítja az árbevételt és a fedezetet. Az UBM Feed üzletág partnereink részére...
Olaszország, Lengyelország és Franciaország adja az európai alma raktárkészlet csaknem 80%-át – írta cikkében a FruitVeB. A WAPA december 1-jei állapotokra vonatkozó jelentése szerint az...