Szántóföld

Ezért fontos a precíziós gazdálkodás a takarmányozásban

Világviszonylatban öt százalékkal csökkent az előállított takarmány mennyisége az elmúlt időszakban. Ez az arány igaz az Európai Unió piacára is. Ennek oka a globális kereskedelmi csatornák változása, az európai sertés és tejexport visszaszorulása. Hazánkban a csökkenő exportkereslet ellenére is stabil a takarmánypiac, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően pedig a gyártók egyre jobb piaci pozíciót érhetnek el.

A takarmányágazat tehát szűkül, ezáltal koncentrálódik és emiatt egyre kevesebb szereplő van a piacon. Magyarországon is ugyanez a folyamat érvényesül. Örvendetes azonban az, hogy a nagy takarmánygyártók magyar háttérrel fejlődnek és fejlesztenek, és nyernek új piacokat. Amíg Nyugat-Európában a szabályozások, a kiöregedő gazdálkodói réteg és a brüsszeli sötétzöld lobbi miatt csökken az állatállomány, addig a magyar állattartók és takarmány előállítók bizakodók. Ezt erősítette meg Csitkovics Tibor, az Agrofeed Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint a környező országokban az állattenyésztés mértéke az elkövetkezendő öt évben növekedhet. Ez lehetőséget ad az ágazatnak, továbbá a takarmányiparban a növénytermesztőknek is.

Kulik Zoltán – Forrás: novenyvedoszer.hu

A korábban magas takarmányárak tavaly csökkentek, ami kedvezett az állattartó ágazatnak. 2023-ban csaknem 17 millió tonna gabonát takarítottak be a gazdálkodók, ami 6 millió tonnával több, mint az ezt megelőző aszály sújtotta évben. Nem csak élelmezésre, hanem takarmányozási célra is rendelkezésre áll a jó minőségű hazai alapanyag. A raktárak tele vannak jó minőségű magyar gabonával, ezért ebben a helyzetben hazai gabonát kell felhasználni. Az egyik legnagyobb költségnövelő a munkabéren kívül a logisztika. Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója szerint a lokalizáció ezért nagyon fontos, mert Magyarország el tudja látni nem csak a magyar élelmiszergyártókat megfelelő gabonával, hanem még közel 10 millió fogyasztót.

Az elmúlt évek beruházásainak, fejlesztéseinek hatására egyre több korszerű üzem épült hazánkban. A precíziós technológiák használata nagyban segíti a gyártókat abban is, hogy csökkenjenek az önköltségeik.

-Ilyen okos megoldás a precíziós takarmányozás, vagy az állatok monitoringozása, mert ezek szinten minden helyzetben óriási jelentőséggel bírnak. Ezért a takarmány előállításnál a szárazság- és fagytűrő fajtákat kell előtérbe helyezni. Nem véletlen, hogy Magyarországon az elmúlt két-három évben a ciroknak a pozíciója egyre jobb -nyilatkozta a Vitafort Zrt. első embere.

A sokszor kiszámíthatatlan, változékony időjárási viszonyokra, a klímaváltozás hatásaira a szántóföldi növénytermesztőknek is fel kell készülniük. A szárazságtűrő fajoknak ebben nagy szerepe lehet. Itthon is egyre többen termesztenek például szóját, ami kiváló takarmány alapanyag, és gazdaságosabb a takarmánykukoricánál. Szóját termeszteni környezet- és talajvédelmi szempontból is előnyös. A szakemberek szerint hazánk adottságai alapján akár 100 ezer hektáron is lehetne szójaültetvényt létrehozni. A jó terméshozam eléréséhez azonban megfelelő körülmények kellenek.

agrotrend.hu / novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés