Állattenyésztés
Gazdálkodás
Hirtelen hullottak el a juhok Szentesen – lépfene spóráit hozta a felszínre a belvíz
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma megerősítette, hogy lépfene okozott elhullást a juhállományban március végén. Már a fertőzés gyanúja alapján elrendelte a helyi zárlatot az állományra a járási főállatorvos, továbbá megkezdték az állatok gyógykezelését.
Egy szentesi juhállományban hirtelen elhullás történt március 28-án. Bár az állományt istállóban tartják, az állatok egy olyan területen keresztül jártak ki legelni, ahol 60-65 éve már előfordult a lépfene betegség. A területet jelenleg belvíz borítja, emiatt kerülhetett felszínre az évtizedekkel ezelőtt elásott tetemekből a baktérium spórája.
Az állat a lépfene tipikus tüneteit mutatta (orrából vér folyt, lépe többszörösére duzzadt). A betegséget később a Nébih laboratóriuma is megerősítette. A járási főállatorvos – már a betegség gyanúja alapján – elrendelte a helyi zárlatot a szóban forgó állományra és megkezdték az állatok antibiotikumos gyógykezelését. A tüneteket nem mutató állatok vakcinázása folyamatban van. A fertőzött terület fertőtlenítése és elkerítése is megtörtént.
A lépfenéről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.
A betegség ellen hatékony vakcina létezik, mellyel a legeltetés megkezdése előtt – legalább két héttel korábban, de hat hónapnál nem régebben – kell beoltani a veszélyeztetett állatokat.
A kötelezően oltandó állatok köréről a járási főállatorvosok döntenek. A vakcinázáshoz állami támogatás igényelhető.
A Nébih honlapján elérhető táblázatban azok a települések szerepelnek, ahol az elmúlt évtizedekben a lépfene előfordult, illetve amelyek egyéb okból (ártér, belvizes terület, útépítés stb.) veszélyeztetettek.
A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy
a lépfene baktérium spóráinak hosszú életképessége miatt mindazon területek, ahol korábban gyepmesteri telep, dögkút, dögtér vagy hullagödör működött, fokozottan veszélyesek!
(Ezeket a területeket a mezőgazdasági művelésből ki kellett vonni, a művelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba be kellett jegyeztetni).
agrotrend.hu / Nébih