Újabb lélektani határ alá csökkent az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy augusztusban kevesebb mint 20 százalékra mérséklődött az élelmiszerek drágulása – mutattak rá az MBH Bank Agrár-...
„A kormány a magyar családok oldalán továbbra is” – közölte Szentkirályi Alexandra hivatalos közösségi oldalán. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: „Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket...
Jövőre 10-ről 21 százalékra nő a cseh csapolt sör áfája. Az ottani lobbi meglehetősen morcos emiatt, pláne úgy, hogy a boron nincs is forgalmi adó. Az...
Bajban vannak a hazai bodzatermesztők, mert jelentősen csökkent a pandémia után a bodza felvásárlási ára. Ezt a gyümölcsöt a járvány alatt jó áron lehetett értékesíteni, mert...
A KRAFT sörfesztivál egyik főszervezője, Sefcsik Márton szerint a kézműves sörök forradalma már lecsengett, és most az a kraft sörök készítői előtt álló legnagyobb kihívás, hogy...
24 óra alatt egy 20 fejes ekével 792 hektáron megművelt terület, mindössze akkora talajtömörítő hatással egy négyzetcentiméteren, mint amit egy 100 kilós ember fél lábon fejt...
Derült vagy gyengén fátyolfelhős időre van kilátás csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de az Alpokalján megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26...
Több mint 2 méteres ásási mélység és kanálürítési magasság 29 LE teljesítménnyel, bármilyen károsanyag-kibocsájtás nélkül, 16 kW teljesítményű motorral, ami egyetlen 1,5 órás töltéssel akár egy...
Az AGROmashEXPO kínálatából már bemutattuk az Agrotec standján található traktorokat. Látnivalóból azonban akadt még bőven, amiről Lőrinc István a New Holland kombájn, betakarítógép termékmenedzsere mesélt Mátrai...
Kalocsa fűszernövényét, a paprikát ünnepelik péntektől vasárnapig az érseki központban. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere az MTI-nek elmondta: a paprika betakarításának idejéhez köthető kulturális programsorozat, a 32....