Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

profimagazin

Technika

Nagy Dezső-féle gőzeke

A Magyar traktorgyártás első 100 éve című rovat keretében elsőként a hazai irodalomban fellelhető legkorábbi – 135 éves! – traktor funkciót megvalósító, igen meglepő szerkezetű, a kor műszaki színvonalát tükröző, innovatív konstrukciót mutatunk be.

A Nagy Dezső-féle gőzekét, azaz a gőzgépre épített ekét 1885-ben szabadalmaztatta a feltaláló. Még ebben az évben megépítette és a kísérleti géppel az első szántóföldi vizsgálatokat is elvégezték.

Nagy Dezső gépészmérnök 1870-től a pesti műegyetemen gépszerkezettan tanár, itt működött 1913-ig, nyugalomba vonulásáig.

Az „első hazai traktor” érdekes, újszerű funkcionalitást és gépelrendezést hordozott. E korban tradicionális mezőgazdasági lokomobilok építési elvétől eltérően, itt a gőzgép a haladási irányra 1800-kal elfordítva került beépítésre. A kezelő szervek a „traktor” elején helyezkedtek el, a kormányzott első kerekek irányítása is innen történt. A hátsó nagyméretű hajtott kerekek biztosították az önjárást.

Külön érdekessége a gépnek a rászerelt, „kényszer-hajtott” szántóegység. A haladási irányra merőlegesen elhelyezett konzol jobbra – balra a nyomtávolság szélességével kinyúlt. A két munkavégző tag végtelenített, hajtott-láncra szerelt 6–6 eketest. A tagok két sorban, egymás mögött helyezkedtek el, ellentétes irányú hajtással összeszántást végeztek.

Idézet a szabadalom szövegéből: „A közvetlenül működő rendszernél eleintén a motor az ekét a szántóföldön maga után húzta, aminek azon hátránya volt, hogy a tovamozgó lokomotív az erő legnagyobb részét önmozgatásra fordította és a szükséges vonóerőt a járókerekeknek a talajjal való súrlódásának kellett előidézni; ha pedig a talajviszonyok nem engedtek elég súrlódást, a kerekek a földbe ásták magukat.”

Nagy Dezső rendszere biztosítja, hogy erőgép kerekeinek tapadása ne határolja le a szántáshoz felhasználható energia nagyságát.

A konstrukció további előnye, hogy közel szimmetrikus terhelést biztosít az erőgép járószerkezetére, ellentétben a ma használt szántási módok aszimmetrikus terhelésével szemben. Továbbá biztosított, hogy a gőzgép lassú haladó mozgása mellett, az eke „metsző-forgató” munkája a gép sebességétől függetlenül szabályozható legyen. A haladási sebesség és munkaeszközök keresztirányú sebességének összehangolása a megoldás kritikus eleme, amely teljes művelési fedettség és a munkaminőség szempontjából is fontos.

A több ezer éves eke, illetve a közel 200 éves traktor-eke gépkapcsolás tradíciójának – a kor színvonalán történő – újragondolásához méltán adhat muníciót a bemutatott Nagy Dezső-féle gőzeke.

dr. Hentz Károly

igazgató, főmuzeológus

Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődési Szakmúzeum

Profimagazin.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés