Élelmiszergazdaság

Piac

FAO: Nőtt mind a négy alapvető élelmiszer ára

A bőséges készletek mellett óvatos drágulás figyelhető meg az alapvető termények nemzetközi piacán. A február óta tartó, mostanra 2,1 százalékos növekedés nem volt elég ahhoz, hogy a tavalyi értéket elérje a mutató. A növényi olajok kivételével a FAO élelmiszerár-indexben szereplő mind a négy alapvető élelmiszer ára nőtt májusban.

Az alacsonyabb élelmiszeráraknak köszönhetően a globális élelmiszerimport kiadások 986 milliárd dollárra csökkenhetnek idén (2009 óta ez a szám mindig meghaladta az 1 trilliót) annak ellenére, hogy a kereskedelem volumene nő – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentésében az élelmiszerekkel kapcsolatos kilátásokról.

Megjelent a FAO májusi élelmiszerár-indexe is, amelyből kiderült, a február óta tartó, mostanra 2,1 százalékos növekedés nem volt elég ahhoz, hogy a tavalyi értéket elérje a mutató. A növényi olajok kivételével a FAO élelmiszerár-indexben szereplő mind a négy alapvető élelmiszer – szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – ára nőtt májusban. Ezen belül is jelentősen, több mint 11 százalékkal megugrott a cukor ára a borúsabb indiai termelési kilátások miatt. A piaci kedélyeket Brazília, a világ vezető cukor exportőrének jelentős tartalékai sem tudták megnyugtatni.

A hosszú lejtmenet után a rizs ára tavaly év vége óta stabilnak mutatkozik, sőt májusban növekedésnek indult. A szervezet szerint a tejtermékek esetében nem várható elmozdulás az alacsony árszintről, a hústermelés általában stabil marad, ezen belül a szárnyasok exportcélú tartása emelkedik. Az előttünk álló időszakban drágulás várható azonban a növényi olajoknál: a szójatermelés Dél-Amerikában és a pálmaolaj Dél-Kelet Ázsiában súlyosan visszaesett az El Nino hatásainak következtében. A világ pálmaolaj tartalékai tizennyolc év után először csökkenhetnek.

A gabonafélék ára 1,6 százalékkal nőtt, mivel nagyobb az igény a kukorica és a különleges rizsfélék iránt. Két százalékkal drágult májusban a hús ára, köszönhetően Ázsia erősödő érdeklődésének az európai sertéshús iránt. A tejtermékek ára – amelyek jelenleg 24 százalékkal olcsóbbak a tavaly ilyenkor mérthez képest – csupán 0,4 százalékkal emelkedett, elsősorban az Európai Unióban tapasztalható drágulás, továbbá a vaj és tejpor iránti nemzetközi kereslet miatt. Mindeközben a növényi olajok ára a vártnál alacsonyabb élelmiszeripari kereslet következtében közel 2 százalékot mérséklődött.

agrotrend.hu / FAO

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés