Agrárpénzek

Piac

A Magyar Államkincstár megkezdte a támogatások kifizetését az agrárium szereplőinek

Minden eddiginél nagyobb összeget utalhat át a következő napokban az agrárium szereplőinek a Magyar Államkincstár. Mára az is kiderült, hogy egyes jogcímek után mekkora előlegre számíthatnak a gazdálkodók. A kifizetések mellett megkezdődött az adategyeztetés is, a gazdálkodók az értesítést követő tíz nap alatt pontosíthatják a kérelmeikben fellelhető hibákat.

Megkezdődött az agrártámogatások előlegeinek kifizetése, a tervek szerint az idén minden eddiginél több forrás juthat el a gazdálkodókhoz. A Magyar Államkincstár az év végégig mintegy 240 milliárd forintot utalhat át az érintetteknek, ebből az úgynevezett közvetlen támogatások kétszázmilliárd forintot tesznek ki – írja a Magyar Nemzet.

Megkezdődtek a kifizetések – fotó: pixnio.com

A Magyar Közlönyben megjelent miniszteri rendelet szerint, mivel a gazdálkodók közel ötmillió hektár után igényelték területalapú támogatást ebben az évben, az egy hektárra jutó előleg összege 33 485 forint lehet. Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatásból, közismertebb nevén a zöldítési hozzájárulásból hektáronként 18 946 forintos előleg jár a gazdáknak.

A két jogcímen együttesen kicsivel több, mint 52 ezer forintnyi előleget kaphatnak kézhez az érintettek még ebben az évben. A gazdák a korábbi évekhez hasonlóan különböző termeléshez kötött támogatásokból is kaphatnak előleget.

Az anyajuhtartók például egyedenként 6235 forintra számíthatnak, míg a hízott bikát nevelő gazdaságok mintegy 13 ezer forintos összeggel számolhatnak.

Az anyatehéntartás előlege egy állatra vetítve 32 756 forint lesz, a tehenészetek pedig további 76 ezer forintot kaphatnak a tejhasznú állatok után.

A cukorrépát termesztő gazdaságok az idén is jelentős összegű előlegre tehetnek szert, az egy hektárra jutó forrás meghaladja a 136 ezer forintot. Hasonlóan magas a rizstermesztés támogatása is, hektáronként 173 581 forintos lesz az idei előleg.

A kertészetek sem maradnak ki, a zöldségek esetén csaknem 59 ezer forint, a gyümölcsösöknél pedig a termelés formájától függően 54 ezer, illetve 88 ezer forint a hektáronkénti előleg összege.

Az elmúlt évek egyik slágerterményének számító szemes fehérjetakarmányok támogatási előlege 48 ezer forint, a szálas takarmányoké pedig közel 17 ezer forint lesz.

A fiatal gazdák külön jogcímen is kaphatnak támogatást, a négymilliárd forintos keretből hektáronként mintegy 16 ezer forintos előleget utal a kincstár az érintetteknek.

Az előlegek kifizetése mellett az egységes kérelmeket érintő adategyeztetés is elindult a napokban. A kincstár tájékoztatása szerint a benyújtott kérelmek hibáit tartalmazó végzést elektronikus úton küldik el az érintetteknek.

A korábbi évekkel ellentétben azonban nem minden esetben a gazdálkodónak címezik az értesítést, abban az esetben ugyanis, ha a termelő például falugazdásza segítségével nyújtotta be az igénylést, akkor nem ő, hanem a képviselője kapja majd meg az adategyeztetésre felhívó levelet.

A kérelmeket idén is a kézhezvételt követő tíz napban lehet pontosítani.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés