A klasszikus tavaszi fagyok elsősorban áprilisban és májusban okozhatnak jelentős károkat, a tavalyi gyenge termés miatt ráadásul sok virágrügy van a fákon. A várható termésről a...
Egy amerikai vállalat ingyen fánkokat kínál azoknak az embereknek, akik beoltották magukat a koronavírus ellen - derült ki a cég sajtóközleményéből. Azonban ez nem minden, mivel...
2024-ig 150 milliárd forint nemzeti támogatásból mintegy 41 település infrastrukturális és turisztikai fejlesztését teszi lehetővé a nagyszabású kormányprogram.
A beérkezett szőlőiskolai leltárjelentések, valamint a törzsültetvények, standard ültetvények szemléin felvett információk alapján a Nébih frissítette a „Szőlőiskolai szaporítások” és a „Szőlő szaporítóanyag termő ültetvények” című...
A kormány által több mint egy éve elfogadott Klíma- és természetvédelmi akcióterv végrehajtásában a koronavírus-járvány sem jelent akadályt, ütemezetten zajlanak a tervezett programok - mondta az...
A feldolgozott termékeket (sajtok, sonkák, joghurtok, gyümölcs lekvárok) tekintve esett vissza legnagyobb mértékben a magyar termékek aránya az üzletekben, a kialakult helyzet kezelése érdekében a következő...
Meghalt 252, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5481 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 1 636 436 embert...
A mai modern mezőgazdaság elképzelhetetlen hatékony logisztika és anyagmozgatás nélkül. A KITE Zrt.-nél elérhető JCB az egyik legnépszerűbb és legismertebb rakodógépmárka nemcsak hazánkban, hanem a világon...
Az Erste Csoport Social Banking programja keretében azzal is segítséget nyújt a Kelet-Közép-Európában működő, társadalmilag hasznos munkát végző vállalkozásoknak, hogy olyan sürgősségi forgóeszközhitelt nyújt számukra, melynél...
A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete finn, szerb és cseh partnereivel együttműködve három évre szóló támogatást nyert a vadászati turizmussal kapcsolatos kutatásokhoz. Ez a speciális turisztikai...
Hatvanöt ellenőrzött tisztítószer közül tíznél tártak fel, főként az összetétellel és a jelöléssel kapcsolatos hiányosságokat. A legsötétebb képet az ablaktisztító folyadékok mutatták, a termékek harmadánál találtak...
A 10 ezernél kisebb lélekszámú települések vehetnek részt a településfásítási programban, amelynek a keretösszegét a duplájára, 1 milliárd forintra emelték - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért...
A talajművelés és a vetés gépesítése terén egyik vezető vállalat, a Väderstad a napokban legyártotta 1000. Tempo L. vetőgépét. A Tempo L, bemutatását követően szinte azonnal...
A járvány hatására sem állt le a 30 éve tartó termőföld áremelkedés, a tavalyi évben a föld piaci átlagára 1,727 millió forint volt, amely érték 7,3%-kal...
Az ország nagyobb részén derült idővel indul a nap, az északi megyékben azonban már délelőtt több lesz a felhő. Később a kezdetben napos részeken is egyre...
A Föld népességének egynegyede nem jut hozzá tiszta vízhez - hívta fel a figyelmet Josep Borrell az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője és Virginijus Sinkevicius környezetért,...
Rengeteg írás jelenik meg napi szinten az internet a húsmentes húsokról, a tejmentes tejekről, a vegán élelmiszerekről és minden olyan dologról, ami bár egészségesnek mondható, sokaktól...
A Pilisi Parkerdő az ország leglátogatottabb erdeinek fenntartója, az évi 25 millió feletti látogatószám a járvány hatására jócskán emelkedik. Miközben a „parkerdő” elnevezés is arra utal,...
A talajegészség jelentősége egyre nagyobb szerepet kap, melynek egyik elemére, a talajban élő növénykárósító szervezetek kártételének megelőzésére fókuszál a Best4Soil projekt.
Prof. Dr. Gyuricza Csabát javasolja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorának az Egyetem Szenátusa, valamint az intézmény fenntartója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért...
Amikor kinyitjuk a csapot, átkelünk a Tiszán vagy megmártózunk a Balaton hűsítő vizében egy nyári forróságban, szerintem senki nem gondolkozik el azon, hogy milyen állapotban lehetnek...
A Strautmann Hungária Kft. online gépbemutatóján egy innovációt ismerhetnek meg a gazdák a vontatott takarmánykeverő-kiosztó kocsik által, amelyeket kis- és közép családi gazdaságokba terveztek.
Nyolcadik alkalommal várják az ifjú kócsagőröket a nemzeti parkok, a felhívásra március 22-től és április 22-ig, a Víz Világnapjától a Föld Napjáig jelentkezhetnek a 18 és...
Meghalt 189, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9046 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 1 589 601 embert...
Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazatnak számít Magyarországon folyamatosan javuló eredményességgel, ráadásul az ágazat még a koronavírus-járvány idején is tudott növekedni, amit a digitalizáció csak...
Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik az épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék, majd a fiókák kikelésének és fészekelhagyásának...
Az országos jégkármérséklő rendszernek köszönhetően tavaly a szélsőséges időjárás ellenére mindössze 32 ezer hektárnyi területre jelentettek be kárigényt - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági...
Legalább hét gólya már biztosan visszatért a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira. A hagyomány szerint Sándor napkor, azaz március 18-án többségüknek itt kellene lenniük, az időjárás azonban...
Tizedik szezonját kezdte meg idén a hévízi termelői piac, a Balaton legújabb szabadtéri árusítóhelyét, a zamárdi Patkó piacot pedig április közepén vagy május első hetében nyitná...
Napközben hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Elsősorban a középső és a déli országrészben alakulhatnak ki hózáporok, néhol havaseső-zápor, zápor is. Késő délután, este összeesnek...
A 53/2020. (X. 27.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) előírásainak értelmében támogatás nyújtható borászati gépek és technológiai berendezések beszerzéséhez.
Nyílpuskával lőttek le egy szarvast Nógrád megyében. A rendőrség állatkínzás miatt indított nyomozást az ügyben.
A duplájára emeli a településfásítási program keretösszegét az Agrárminisztérium, ami így eléri az egymilliárd forintot – jelentette be Nagy István miniszter az erdők világnapja alkalmából Facebook-oldalára...
Koronavírus ide-oda, a digitális oktatásba kényszerült, otthon ragadt gyerekek számára nélkülözhetetlen a mozgás és a friss levegő. Kiváltképp a hosszú és sötét tél után, amikor az...
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara felhívása.
Az éjszakai minimumok -5 és +3 fok között alakulnak, de a csípős hajnalokat már gyors melegedés követi. A nappali maximum hőmérsékletek 10 és 18 fok körül...
A természetvédelem is nemzeti ügyünk, áprilistól már kaphatóak lesznek a hazai hajtatott zöldségek, óriási birtokrendezés vette kezdetét Magyarországon.
Továbbra is az egekben az új fertőzöttek száma, és majdnem kétszázan haltak meg koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt. Csaknem 43 ezren vették fel az első oltásukat...
Március 21. az Erdők Világnapja. Ebből az alkalomból a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valamennyi erdőtulajdonos, erdőgazdálkodó, erdész és erdészeti vállalkozás tagja nevében szeretettel köszönti az erdőben.
Az MME arra kér mindenkit, hogy segítsen a vízóraaknákban vagy pincékben rekedt békákon, kiemelten a 2021. év kétéltűi a zöld varangyok mentésére hívja fel a tulajdonosok...