Az Élelmezési Rendszerek Csúcstalálkozóját idén szeptemberben az ENSZ főtitkárának kezdeményezésére rendezik meg. Ebből az alkalomból Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egyeztetést folytatott...
Új csúcsot döntött a koronavírus-járványban elhunytak napi száma, míg az aktív fertőzöttek először vannak 200 ezernél többen. Már 1,8 millióan kapták meg az oltást.
Az okok teljesen egyértelműek: kerek volt a karácsony, dübörög az export.
Az új hulladékfeldolgozási technológiák hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszú távon is meg tudjuk óvni környezetünket – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Jager Csoport öntözőcső üzemének átadásán,...
A közelgő iskolai szünet alatt is látogathatók a nemzeti parki igazgatóságok szabadtéri ökoturisztikai létesítményei, tanösvényei és arborétumai - közölte Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára...
Márciusban már számtalan virágot el lehet ültetni. Az éjszakai fagyok miatt egyes virágmagokat azonban ilyenkor még csak konténerekben vagy melegházakban érdemes talajba helyezni, a szívósabb egynyári...
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, majd estére, késő estére szinte mindenütt kiderül az ég. Csapadék nem lesz. A déli légmozgás késő délutántól északnyugaton...
2021. március 31-i hatállyal az AGRI CS Magyarország Kft. felmondta az együttműködést az AgroMax Gépkereskedelmi Kft.-vel, akik korábban Pest- és Nógrád megyében mint hivatalos aldílerünk tevékenykedtek....
Az Európai Bizottság március 25-én oltalom alá vette a „Vasi vadkörte pálinka” elnevezést, ezzel 66-ra emelkedett az uniós oltalomban részesülő magyar földrajzi árujelzők száma.
Cégünk, az idén 25 éves RWA Magyarország Kft. úgy döntött, hogy ettől az évtől kezdve, felelős integrátorként nagyobb hangsúlyt fektet a környezetkímélő megoldásokra.
Már három hét sincs húsvétig, ez az az időpont, amikor a kisbárányokkal teli szállítmányokat elindítják, főként Olaszország felé. Idén, a járvány ellenére nem állt le az...
Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazatnak számít Magyarországon, amely az elkövetkezendő hét évben óriási lendületet kaphat. A tárca komoly fejlesztési tervet készített elő, a korábbi...
A Budakeszi Vadaspark a tavaly megrendezett Fuss, Forest! Jótékonysági Futással megalapozta, idén pedig újabb szintre emelte hazánk egyik legveszélyeztetettebb fajának, a vadmacskának védelmét, a kisragadozó életmódjának...
Tavaszi nagytakarítás indul a természetben: az erdők-mezők megtisztítására hív az Aktív Magyarország, hogy természetbarátok segítségével gyűjtsék össze a pandémia alatt megsokasodott hulladékot. A kezdeményezéshez mi is...
A Varázslatos Magyarország „Ma egy fészek, holnap az óceán!” elnevezésű akciójának keretében, március 18-án 30 darab madárodút helyeztünk ki a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Sterbetz...
Április 1-től a gázolaj esetében literenként tíz forinttal, a benzin esetében literenként öt forinttal kevesebb lesz a jövedéki adó – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
Minden második agrárterületen továbbtanulni vágyó fiatal a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem agrárképzéseit jelölte meg első helyen a 2020/2021-es felvételi eljárásban, az Oktatási Hivatal által közzétett...
A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása. Az egész éven átívelő programban Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence...
Nem érdemes kockáztatni az ellenőrizetlen vetőburgonya ültetésével. A megspórolt költségnél jóval többet is veszíthet a termelő, hiszen a fennálló fertőzés veszélye és az azzal járó terméskiesés...
Meghalt 272, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9637 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 1 747 519 embert...
Magyarország az elmúlt egy évben sokat tett a fenntarthatóságért, a körforgásos gazdaság kiépítéséért, az energia- és klímapolitikai célokért - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója már egy évvel ezelőtt, a Covid–19-járvány világszintű kirobbanásakor az infodémia korának nevezte a mostanit. Magát a kifejezést David J. Rothkopf neves...
A zöldség és gyümölcs kínálat átalakulásához nagy mértéken hozzájárul a munkaerő piaci helyzet változása is. Az alma, körte, barack, vagy éppenséggel a meggy egy könnyen gépesíthető...
Idén Németország öt tartományában és szövetségi szinten is választásokat tartanak. Az eddig lezajlott két tartományi választás - többek között - a zöldek további erősödését hozta. Mivel...
A középső területeken még eleinte felhős lesz az ég, majd az ország nagy részében gomolyfelhő-képződésre kell készülni, csapadék azonban csak elvétve fordulhat elő gyenge zápor formájában....
Az időjárás függvényében március 26-ig Békéscsaba közterületi fáin, fasorain, cserjéin lemosó permetezést végeznek az éjszakai órákban.
A mezőgazdálkodóknak ez idő tájt figyelmet kell fordítaniuk a madárfiókákra, hiszen a költési időszakban tilos a fakivágás.
Öt év után ismét esély van arra, hogy nyári ludak költhetnek a Körös-Maros Nemzeti Parkban található kardoskúti Fehér-tónál. A közeli Cserebökényi-pusztákon pedig reményeink szerint idén is...
A magyar szülők jellemzően 3-5 ezer forintot költenek idén gyermekenként húsvéti ajándékra, a költés átlagos értéke nem változott az előző évekhez képest a Regio Játékkereskedelmi Kft....
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 738,9 milliárd forint árbevételt ért el 2020-ban a koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére, ez 8,7 százalékos növekedés az előző évhez képest -...
Bár első hallásra nem hangzik stílusos viseletnek a gombabőr-kabát, azonban a Bolt Threads cég innovációja elképesztően hasonlít a valódi bőrre. A divatvilág pedig rácsapott a fenntartható...
Meghalt 249, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7587 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 1 696 110 embert...
Magyarország az Európai Unió legnagyobb tormatermelője; a húsvéti ünnepi asztalra tormából is bátran válasszuk a hazait – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács március 22-23-i brüsszeli ülésén az uniós mezőgazdasági miniszterek intenzív egyeztetéseket folytattak a Közös Agrárpolitika reformjáról. „A 2023-tól induló új Közös Agrárpolitika...
A TÁMOP-3.3.17-15/1 „Iskola a természetben” c. pályázati felhívás keretében Észak-Magyarország és Észak-Alföld komplex programmal fejlesztendő járásainak területén, 15 oktatási intézmény részvételével olyan innovatív szemléletű, tanórán kívüli...
A Gabonakutató jelenlegi portfóliójából a GK Milia CL és Anthemis CLP Clearfield®, illetve Clearfield® Plus gyomirtási rendszerhez tartozó hibrideket ajánljuk a gazdálkodók figyelmébe.
Idén is komoly segítséget kaphatnak a mezőgazdaságban dolgozók az adminisztrációhoz. Az ARASZ (AgRo Adminisztrációs Szoftver) célja, hogy a gazdálkodók, szaktanácsadók számára egy egyszerű könnyen kezelhető és...
Az abiotikus stresszfaktorok (időjárási anomáliák, káros talajviszonyok, gyomirtó stressz) a növényi sejtfalak, sejtmembránok és a DNS-szálak károsodását okozzák, csökkentik a fotoszintetikus rendszer hatékony működését, anyagcserezavart eredményeznek,...
A gyomszerkezet ismerete kulcsfontosságú a gyümölcstermesztés során, legyen szó, hagyományos, fél intenzív, intenzív gazdálkodási rendszerről.
A Tiszántúlon jellemzően napos, gyengén felhős idő lesz, a középső országrészben és a Dunántúlon közepesen és erősen felhős területek egyaránt előfordulhatnak. Csapadék elszórtan, főleg a középső...