Fórián Zoltán

Szerző

Miért és meddig csökken a sertés ára?

A Danish Crown mintegy 100 emberétől válik meg egy németországi vágóhídon. Mivel az export visszaesése tartós, termelésüket megfelezik és az egyik műszakot megszüntetik. Ennél is beszédesebb hír, hogy a legnagyobb német húsipari cégcsoport eladásáról kezdenek beszélni üzleti körökben, megnevezve a lehetséges vevőket is. Ezek mögött a mi zsebünkre is ható helyzet van, amit érteni kell.

Túl erős függésben

A magyar sertés felvásárlási árak a némethez kötődnek. Emiatt nagyon fontos számunkra az ottani piac ismerete. A jelenlegi helyzet is azt erősíti, hogy e kötődésünk nem feltétlenül kedvező számunkra. Ahogy erre már történtek próbálkozások, számunkra sokkal kedvezőbb lenne, ha a hazai piaci viszonyokat is figyelembe vevő árazási módszer alakulna ki. Egy erősen exportorientált és egy erősen importfüggő sertés értéklánc tendenciáit nehéz összehasonlítani. Márpedig, a hazai sertéstartók és feldolgozók motivációi mindig fontos stratégiai kérdések, de most, amikor a pályázati dömping miatt a beruházások felfutása kezdődik el, nem lenne szerencsés, ha az ötven százalékos támogatás elhomályosítaná a szemeket, és nem a piaci fenntarthatóság alapján születnének meg a fejlesztési döntések a vállalkozásoknál. Ezt tapasztalatból mondom, hiszen minden pályázati ötlet először nálunk, a bankoknál kerül megmérettetésre.

Forrás: hunland.hu

Német kötéltánc

Mivel az afrikai sertéspestis tavaly Németországot is elérte, a harmadik országokba irányuló kivitele megbicsaklott. A németek azóta is hiába kilincselnek Kínában, nem kapnak lehetőséget a regionalizációra. És ennek oka van!

  1. Az európai sertés „alkatrészek” kimagasló aránya a kínai importban sok érdeket sért. Gondoljunk Oroszországra, az Egyesült Államokra, Kanadára, Argentínára, vagy Brazíliára. Ezek mind azon dolgoznak, hogy pozíciókat szerezzenek a legnagyobb importőr piacán. Spanyolország olyannyira sikeresen vette át a németek helyét az exportban, hogy 2020-ban rekordszintet ért el az EU sertéshús kivitele (5,4 millió tonna, +19% év/év), és ez a tendencia az idei év eddig eltelt időszakában is folytatódik. Ez elsősorban Kína importigényének köszönhető, ahová 45 százalékkal nőtt tavaly az export, de a Fülöp-szigetekre is megugrottak a szállítások.
  2. A kínai cégek az európai húsiparban is kialakítják stratégiai pozícióikat. Gondoljunk például arra, hogy a 2013 óta kínai tulajdonban lévő Smithfield Románia és Lengyelország után Magyarországon is megvetette a lábát, és a német piacon is bármikor számíthatunk a bejelentésre. Kínai-német közös vállalatról már korábban is hallottunk.
  3. Nem utolsó sorban, Kína piacvédelmi eszközként tekint mind a piacára szóló beszállítási jogokra, mind a járványok miatti időszakos kitiltásokra. Ez alól nem szokása felmentést adni, csak ha alapos érdeke fűződik ahhoz.

 

Eközben a német-lengyel határon eddig közel ötezer fertőzött vaddisznót regisztráltak, ebből 864-et a német oldalon. Tehát német felkészültség és precizitás, kerítés ide vagy oda, ott is terjed a vaddisznó állományban a pestis. Ez pedig tolja maga előtt a nemzetközi piacnyitás időpontját.

Szóval a német exporttilalom marad. A következményei között pedig ott vannak a bevezetésben citált hírek. A hatalmas integráció, ami a német húsipar kiszolgálására alakult ki – és Hollandia, Dánia és Belgium számára is stratégiai jelentőségű – recseg-ropog. Németországban és Hollandiában gyorsul a sertésállomány csökkenése, a kocák száma ebben a két tagállamban csökkent tavaly a legnagyobbat. A németeknél 3,5 százalékkal kevesebb sertést vágtak tavaly, mint volt egy évvel korábban.

A németek belső piaci szállításai ugyan részben pótolták a harmadik országokba irányuló export csökkenését, de ezzel a belső piacon – főleg a mi irányunkban – okoztak piaci zavarokat. Az év elején el is fogytak a készletek, emelkedni kezdtek a sertésárak. Egészen Húsvétig. Azóta azonban a kereslet mérséklődött, a raktárak hirtelen újra megteltek. Innen az árcsökkenés.

Erste Agrár előrejelzések

  1. Mielőtt a címben feltett kérdésre választ adnék, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a helyzet strukturális változást indított el az európai sertés értékláncban. Miközben az EU belső piaca szűkül, a kereslet és kínálat egyensúlya csak a magas exporttal tartható fenn. Mivel az EU eközben egyre nehezíti a hagyományos állattartás feltételrendszerét, a nemzetközi versenyképesség középtávon romlani fog. Ezt a felismerést a német és holland tudatos leépítésben már konkrétan érzékelni lehet. Az egyensúly akkor tud fennmaradni, ha nem csak ők, hanem például a spanyolok is visszafogják majd a kibocsátásukat. A húsipar helyzete még nehezebb. A nagy német exportőrök a zsugorodás és a konszolidáció felé haladnak. Véleményem szerint, az első részvényeladási bejelentésekre nem kell sokat várni.
  2. Ami a jelenlegi árváltozásokat illeti, a csökkenés nem lesz tartós, néhány héten belül ismét emelkedni fognak az árak. Meglátásom szerint a mostani mélypont valahol épp a mai szinten van.
  3. A hullámvasút tehát továbbra is robog. A sertésárak ilyen gyors és nagyarányú változása rossz. Nem kezelhető sem a termelő, sem a feldolgozó, de már lassan a kereskedő és a fogyasztó részéről sem. Ha ehhez a takarmányárak könyörtelen emelkedését is hozzáadjuk, akkor soha nem látott ösztönzést látunk a hatékonyság növelésére mind a sertéstartóink, mind a feldolgozóink oldalán. A támogatási rendszer ebben jó partner, de ismét felhívom a figyelmet arra, hogy a piaci megalapozottság a legfontosabb fenntarthatósági kritérium.

 

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

Tovább olvasom

Támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés