Évről évre egyre több riasztó hír és tanulmány lát napvilágot, mely a méhek és más beporzást végző rovarok számának csökkenéséről szól. Az egyik ilyen, mely különösen...
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén található az ország egyik legnagyobb öldöklő aszat állománya. A védett növény látványos virágzatában július közepétől egészen szeptember elejéig gyönyörködhetünk.
A Dunán néhány hete levonult árhullám határozza meg továbbra is a szúnyogártalmat: a folyó teljes magyarországi szakaszán biológiai lárvagyérítés történt, ez számottevően csökkentette a szúnyogok utánpótlását,...
Újabb 6 tonna hulladéktól mentesítették a IX. Felső-Tiszai PET Kupa résztvevői a folyó Tiszabecs és Vásárosnamény-Gergelyiugornya közötti 60 folyamkilométeres szakaszát - közölte a szervező Természetfilm.hu Egyesület...
A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. idéntől újra öt tógazdaságban, több mint ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat...
A kormány támogatását is elnyerte a projekt, melyben ezt kísérlik meg.
A klímaváltozás szélsőséges hatásainak elkerülésével alapozhatjuk meg a nagy termést.
Rekordmagas a repce ára, emiatt várhatóan drágább lesz az étolaj, a margarin és a bioüzemanyag is. A rendkívüli áremelkedés fő oka, hogy Kína felvásárolta az ukrán...
Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.
Négy beteg meghalt, és újabb 156 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 649 125 embert oltottak...
Több helyen is fákat csavart ki, elektromos és távközlési vezetékeket rongált meg a viharos szél vasárnapról hétfőre virradó éjjel.
Országszerte általában napos idő lesz a jellemző, majd elsősorban az északkeleti megyékben képződhetnek ismét gomolyfelhők, ott délután néhol kialakulhat újabb zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél...
Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés olyan önkéntes alapon működő kifizetési rendszer, amelyben a résztvevők az agrár-környezetgazdálkodási célok elérésének érdekében a gazdálkodásuk során többlet tevékenységek elvégzését vállalják.
Egyre több milliárdos dönt úgy, hogy jelentős összeget fektet az űrkutatásba, ám az űrverseny hatalmas környezeti terheléssel jár, amelyre még semmilyen szabályozás nem született.
Dubajban úgy döntöttek, saját korallzátonyt hoznak létre, és az Egyesült Arab Emirátusok pénzügyi központjában a tőlük megszokott rendkívül ambiciózus projektekhez híven nem kis méretekben gondolkodnak, 500...
Fokozottan ellenőrzik országszerte a parlagfüves területeket, van ahol helikopterről, máshol drónokkal is kutatják a fertőzött földeket. A felelőtlen gazdák minden esetben bírságra számíthatnak, ami 15 ezer...
Lezárult a Nébih kettős élelmiszer-minőség vizsgálata. Több mint száz olyan terméket hasonlítottak össze, amelyeket azonos márkanéven forgalmaznak Magyarországon, Ausztriában és Németországban. 25 százalékuknál találtak problémát, vagyis...
A legtisztább energiát Norvégia használja, a dobogóra Brazília és Új-Zéland kerülhetett még fel.
A Körös-Maros Nemzeti Park fákkal, bokrokkal tarkított, nyílt pusztáinak, kisparcellás szántóföldjeinek egyik jellegzetes madárfaja a kis őrgébics. A korán elvonuló fajok közé tartozik, augusztus végéig rendszerint...
A jövő héten ismét forró, kánikulai idő várható. A nappali maximumok 28-33 fok körül alakulnak, sok helyütt eső, zápor, zivatar is várható, megerősödő, néhol viharos széllel.
A paksi nemzetközi versenyre mintegy 70 tenyésztő több mint 120 halpárral nevezett.
Ezermilliárd forintra pályázhatnak a gazdák, veszik, mint a cukrot a kiváló hazai görögdinnyét, kisebb területen is rekordszintű búzahozam. Heti hírösszefoglaló.
Többnyire napos idő várható kevés gomoly- és fátyolfelhővel, azonban az északnyugati megyékben némileg több lehet a felhő. Délig nem valószínű csapadék, kora délután már egy-egy zápor,...
Háromszor annyi vizet igényel egyetlen palacknyi ásványvíz előállítása, mint amennyi az üvegbe fér – állapították meg barcelonai kutatók.
Ezek a lepkék nemcsak szépek és védettek, de az életmódjuk is nagyon különös, ugyanis – ahogy arra a faj neve is utal – egy növény- és...
A magyar méhészek tudása, illetve felelőssége, a méhcsaládokkal végzett tevékenység a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa, és ezért jár nekik a megkülönböztetett figyelem - közölte az agrárminiszter...
Nagyot drágult a búza, kevésbé éri meg termeszteni, a magyar fajtákról pedig érdemes lehet áttérni a termékenyebb franciára.
Az állatot Nagyszénás közelében észlelték, a bejelentés a MÁV-tól érkezett.
Hajó- és kenutúrákkal, kerékpározási lehetőségekkel és különleges környezeti nevelési programok segítségével ismerhetik meg az érdeklődők a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Fertő-Hanság Nemzeti Parkot. Az igazgatóság látogatóközpontja,...
Friss hír: az első gépek nyár végén megérkeznek a hazai márkakereskedésekbe!
Újabb mérföldkőhöz érkezett az idén 11 éves Magyarok Kenyere jótékonysági program, hiszen már több mint százszorosára nőtt a búzaadomány mennyisége az első évhez képest. 2021-ben is...
Rendhagyó híradónkban ezúttal az ötödik alkalommal kiírt Magyarország Legszebb Birtoka díj 24 jelöltjének bemutatkozó kisfilmjét tekinthetik meg. Lezárultak a birtoklátogatások, a közönségszavazás pedig augusztus 9-től indul.
Sok napsütés várható kevés gomolyfelhővel. Csapadék általában nem lesz, de a nyugati és északkeleti határvidéken kis eséllyel futó zápor előfordulhat. A délies szelet nagy területen élénk,...
A 2022. január 1-től induló 3 éves kötelezettségvállalási időszakra szóló agrárkörnyezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodás támogatások pályázati felhívásaihoz Ön is hozzászólhat.
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye kivételével mindenhol megszűnik a tűzgyújtási tilalom péntektől - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
Drágult a takarmány, drágul a nyers hús ára is. A termelők az állataikat jelenleg 30-40 százalékkal több takarmányköltséggel tudják csak felnevelni az egy évvel korábbihoz képest,...
Hullócsillagokat is láthatnak azok az érdeklődők, akik eljönnek augusztus 13-án, pénteken a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett „Csomorkányi csillagles” elnevezésű programra.
Augusztus elejére már beérett a kiskertben a cukorborsó és a zöldbab is. A korán vetett vöröshagymát is fel lehet már szedni, vagyis egyre több a szabad...
Stark Adolf szőlőnemesítő, Békéscsaba díszpolgára, méltán vált világhírűvé. Legjelentősebb tevékenységét a szőlőnemesítés területén fejtette ki.