Megszűnt a magyar állam tulajdonosi szerepvállalása a Tokaji borvidéken, miután a Grand Tokaj Zrt. tulajdonosa a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány lett.
Még várni kell arra, hogy a víz a tározóból a Velencei-tóba jusson, de a folyamat már zajlik.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, viszont az ország nyugati, délnyugati részein túlnyomóan napos idő várható. Északkeleten a déli órákig néhol előfordulhat gyenge eső,...
Az Erste Agrár Pódiumon Fórián Zoltán agrárszakértő beszélgetett Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárral Hódmezővásárhelyen, a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.
Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat - jelentette be Nagy István agrárminiszter csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az ország egész területéről 81 óvoda pályázott az Év Állatvédő Óvodája 2021 címre, a zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt – jelentette ki Ovádi Péter, a Nemzeti...
Webinár formátumunkkal újabb növényt veszünk célba, a kukoricát. Gyertek velünk, és legyetek részesei Ti is a KWS kukorica sztorijának.
2021. augusztus 28-án, Bükkzsércen rendezték a STIHL Jubileumi Országos Fakitermelő Versenyt. A Stihl Kft. 30 éves fennállása alkalmából lezajlott eseményen az ország minden tájáról érkezett, 32,...
Ma nyitja meg kapuit Hódmezővásárhelyen a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, az OMÉK társrendezvénye, a vidék legnagyobb mezőgazdasági kiállítása. Nyitástól zárásig jelen lesz a kormányhivatal...
Elérte idei legkisebb kiterjedését az északi-sarkvidéki jég szeptember 16-án, miután tavasszal és nyáron folyamatosan zsugorodott. A műholdas mérések 1978-as kezdete óta ez a 12. legkisebb kiterjedése...
Az egészséges életmód szerves része a gyümölcsökben gazdag táplálkozás, mely többek között magas vitamin- és antioxidáns-tartalommal járul hozzá szervezetünk működéséhez. A világ egyik legnépszerűbb bogyósgyümölcse a...
Számos madárbarát olvasónk emelt telefont, érdeklődött levélben szerkesztőségünktől az augusztusban nyilvánosságra hozott turai madármérgezésről. Kérésükre az alábbiakban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület legújabb közleményét ismertetjük...
Hatodik alkalommal szervezi meg a Pécsi Méhészeti Egyesület a Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával a Megye Méze versenyt.
A Körös-Maros Nemzeti Park szikes pusztáinak jellegzetes őszi vadvirága a réti őszirózsa és a sziki (magyar) sóvirág. Szeptemberben mindkét növény virágaiban gyönyörködhetünk.
Azonnali hatállyal felfüggesztették egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhíd működését, amelynél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve súlyos szabálytalanságokat tártak fel -...
Dr. Kalmár Tibor a Väderstad Kft. ügyvezetője beszélt a vállalat egyedülálló technológiájáról és azon kultivátorok kerültek a fókuszba, amelyek az őszi szántás kapcsán a legjobban alkalmazhatóak.
Két beteg meghalt és újabb 526 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 869 259 embert oltottak be Magyarországon,...
Miután elérte a tonnánkénti 100 ezer forintot a durum hazai ára, érdemes kicsit körülnézni piacán. Ahogy növekszik az aestivum búzához mért árkülönbség, egyre többen kapják fel...
A megmaradt felhőzet gomolyosodik, illetve máshol is gomolyfelhők képződnek, amelyek egyes részeken jobban össze is állhatnak, így akár hosszabb időre is eltakarhatják a napot. A délután...
Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el október 2-22. között Békés megye közigazgatási területén a Békés Megyei Kormányhivatal, mert a rókák veszettségének megelőzése érdekében csalétek-vakcinákat helyeznek ki...
Az agrárfejlesztési támogatásoknak köszönhetően Magyarország önellátóvá válhat tojásból - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tojásfogyasztást ösztönző idei kampány szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Olyan cégek, szervezetek csatlakoztak az Európai Unió környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszeréhez, vagyis az EMAS-hoz, amelyek elkötelezettek a környezetgazdaságosság, a fenntarthatóság mellett és környezeti teljesítményüket a...
Világszerte egyre nagyobb problémát jelent az inváziós növények terjedése. A folyók árterein az őshonos növények kipusztítása mellett a víz lefolyását is lassítják az invazív fajok. Kutatók...
Magyarországon ritkán előforduló madárfajt, egy kőforgatót figyeltek meg a napokban a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.
Két beteg meghalt és újabb 501 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 865 865 embert oltottak be Magyarországon,...
Gróf Széchenyi Zsigmond vadász-író fényképeiből nyílik kiállítás szeptember 27-én a budapesti Capa Központban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.
Nőstény szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum) érkezett a Nyíregyházi Állatparkba.
Frissen préselt must, kiváló újborok, hagyományos mesterségek bemutatói és madármegfigyelési nap várja azokat, akik szombaton ellátogatnak Borszűrő Szent Mihály ünnepére az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba -...
Az agrárkormányzat, illetve a termelők, a gyártók és a kereskedők közös feladata, hogy minél több embert lássunk el minőségi magyar élelmiszerekkel határainkon belül és kívül –...
Az Európai Bizottság kedden kihirdetett rendeletével a "Madarasi birspálinka" védett elnevezés lett az EU-ban. Ezzel tizenkettőre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar pálinka elnevezések száma -...
A pénzintézet 2022 végére érné el a nettó karbonsemlegességet.
Az egyik baj, hogy az egész kontinensen egyszerre érett be a dinnye, amit így egyszerre kellett volna megenni, de ez lehetetlen volt.
Az innovációt, a közösségépítő energiát díjazzuk az Év Digitális Faluja díjjal. Azokat a kistelepüléseket, amelyek a legtöbbet tették egy jobb lakókörnyezet és erősebb közösség 21. századi...
A déli órákig jobbára zárt lesz a felhőtakaró, és többfelé számíthatunk - többnyire gyenge intenzitású - esőre, záporra. Később csökken a csapadékhajlam, és lassan, fokozatosan megkezdődik...
Azoknak ajánljuk, akik prémium malmi minőséget adó búzafajtát termesztenének, nagy termőképesség mellett. Intenzív és extenzív technológia alkalmazására egyaránt alkalmas, kiváló lisztharmat- és rozsdatoleranciát mutató, jól ismert...
A szőlő két károsítója és az olajos-parlagfűbogár.
Az utóbbi időben egyre jobb az együttműködés a rendőrség és az állatvédők között, ám többen még mindig szorgalmazzák az állatvédelmi őrszolgálatok létrehozását és jogköreinek megállapítását –...
A Bábolnai Gazdanapokon Bana Zoltán marketing és kommunikációs vezetővel Mátrai Zoltán, az Agrotrend Csoport ügyvezető-tulajdonosa beszélgetett.
Az Ifjú Kócsagőr Program területi győztesei egy háromnapos döntő keretében mérik össze szakmai tudásukat, tájékozódási képességüket és ügyességüket. A versenynek a 25 éves Duna-Dráva Nemzeti Park...
Vágják a kukoricát, a napraforgót a megyében. Ilyen utoljára kilenc éve volt, amikor a két termény érése összefolyt. A friss adatok szerint az országos átlag alatt...