Andó-Molnár Csaba, az MKB Bank Struktuált, Projekt-és Pénzintézeti Kockázati Főosztály vezetőjének előadása.
A pályázat 360 milliárd forintos keretösszeggel került meghirdetésre, mely összeg önmagában is több, mint az előző kettő 5 éves támogatásokra összesen rendelkezésre állt.
Tovább robognak felfelé az üzemanyagárak: október első napján a benzin átlagára bruttó 6 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 8 forinttal emelkedik.
Hajszálon múlt az élete annak a húszéves kárpátaljai lánynak, aki heccből evett egy gyilkos galócából – írja a Kárpáti Igaz Szó. Az eset a hétvégén történt.
Szalmonella szennyezettség miatt hívták vissza.
Kevesebb aktív koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván Magyarországon, mint egy nappal ezelőtt.
Az országok közötti együttműködés, a nemzetközi szintű programok és a tudás megosztása nélkülözhetetlen a természet megőrzéséhez és a biológiai sokféleség megóvásához - jelentette ki az Agrárminisztérium...
Megjelent a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéről szóló 74/2021. (IX. 28.) számú...
A Magyarország Legszebb Birtoka 2021-es díjkiírás Precíziós gazdálkodás kategóriájának győztese a Vadas Agro Kft. lett, melynek tulajdonosát Vadasné Velker Magdolnát kérdeztük a díjról.
Többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég, az éjszaka képződött pára- és ködfoltok reggel fokozatosan megszűnnek, az alacsonyszintű réteges felhőzet gomolyosodni, szakadozni kezd. Inkább csak...
Idén is tíz kategóriában keresi az Agrotrend csoport által életre hívott Az Év Agrárember díj a köz számára értékeset alkotó, a társadalom javát szolgáló agrárszakembereket. Bár...
Dr. Estók János történész, muzeológus, egyetemi tanár, az ELTE Bölcsészettudományi Kar oktatója, 2014-től pedig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója 2021. szeptember 13.-án átvette Dr....
A sünök téli álmot alszanak, s ahogy egyre hidegebbre fordul az idő, gallyakból, ágakból, száraz levelekből fészket készítenek maguknak. A puha, meleg vacokban akár öt hónapot...
A Heves megyei Atkár térségében, egy nagyméretű harcsákban gazdag vízterületen végzett ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata szeptember közepén. Az éjszakai megfigyelés célpontjában...
A nitrátrendelet módosításának köszönhetően egy hónappal rövidült a trágyázási tilalmi időszak. A kedvezőbb szabályozás elősegíti a nitrátérzékeny területen gazdálkodók termésmennyiségének és -minőségének javítását, ezáltal pozitívan befolyásolja...
A rókák veszettség elleni vakcinázására idén ősszel is sor kerül, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16....
A zöldség-gyümölcs ágazat egyik nagyon aktuális és fontos kérdése, hogy milyen irányban fejlődhet, vagy egyáltalán működhet tovább a zöldborsó és a csemegekukorica ágazat, melyek a jelenlegi...
Rekordalacsony ára van az ukrán szilvának, Romániába és Lengyelországba is szállítanak belőle.
Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre többen ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit - mondta az Agrárminisztérium...
Év végéig további 527 milliárd forint értékben ír ki pályázatokat az Agrárminisztérium; a kormány azért döntött a vidékfejlesztési program éves keretének növeléséről, hogy további lehetőséget teremtsen...
Csaknem négyszázzal kevesebb aktív fertőzöttet tartanak nyilván, mint egy nappal ezelőtt, jelentősen emelkedett a koronavírus-fertőzés miatt kórházban ápoltak száma Magyarországon, és csökkent az oltási hajlandóság.
Új alapokra helyezte a kormány a magyarországi meteorológiai tevékenységet - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Szupermenta termékteszten ezúttal 28 „dobozos” tejeskávét vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, tizenhat tejeskávé esetében...
Az elmúlt évtizedekben olyan sokat változtak a termesztési és gazdasági feltételek, hogy a hazai szántóföldi kertészetben csak öntözéssel és a legmodernebb készítmények alkalmazásával lehet versenyképesen termelni...
Az egyedülálló találmány képes tiszta energiává alakítani a napfényt, a szén-dioxidot és a vizet, méghozzá vezetékek, és úgy egyáltalán, mindenféle külső elektromos berendezés segítsége nélkül. A...
A legtöbb helyen felhősen indul a nap, majd szakadozni, gomolyosodni kezd a felhőzet, így főleg délután lesznek hosszabb napos időszakok. Délelőtt még szórványosan, majd a nap...
A benzin esetében bruttó 4 forinttal emelkedik a nagykereskedelmi ár, és ezzel együtt a literenkénti átlagár is. A gázolaj esetében durvább emelés jön, bruttó 9 forinttal...
A NAK évekkel ezelőtt kezdeményezte a Nitrát rendelet módosítását, különös tekintettel a téli trágyázási tilalmi időszak vonatkozásában. A tápanyaggazdálkodás terén szükséges változtatásokhoz még folynak a kutatások.
A folyamatosan működő vadfigyelő kamerák kihelyezésével megkezdődött a Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő szakmai együttműködésében létrejött Vadmacska Fajmegőrzési Program gyakorlati...
Horvát tudósok egy csoportja nyilvános felhívást intézett a parlementhez és a kormányhoz, amelyben arra szólítottak fel, hogy mielőbb fogadjanak el konkrét cselekvési tervet az Adriai-tenger védelmére,...
Az idei első fél évben 31 százalékkal, 1,27 milliárd euróra nőtt a román agrár külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn...
Egyre gyakrabban röppennek fel a kósza hírek, észlelések, hogy hol erre, hol arra láttak hazánkban barna medvét. Így összeszedtük, mit érdemes tudni róla és mire figyelj,...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezőként két éve rendezte meg az első ÖKO EXPO kiállítás és konferenciát – hagyományteremtő jelleggel –, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket....
Aratás után hagyományosan augusztusban – az új kenyér havában –, Szent István napjára sütik az új búzából az első kenyeret. Az ország kenyere csakis kiváló minőségű...
Egyedülálló vállalkozásba kezdett egy horvát házaspár: "méhhoteljükben" kb. 120 ezer forintnyi összegért bárki bérelhet magának egy kast méhcsaláddal. A teljes ellátást tartalmazó szerződés 3 évre köttetik,...
Húsz beteg meghalt és újabb 1183 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 879 178 embert oltottak...
Október 2-án a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is bekapcsolódik az Európai Madármegfigyelő Napok programjába.
A rókák veszettség elleni vakcinázására idén ősszel is sor kerül, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16....
A szántás során gyakran találkozik az eke a talajban található kövekkel, gyökerekkel is, amelyek a beléjük ütköző ekefejek deformációját, vagy törését okozhatják. Ezért az ekefejeket nyírószeges/csavaros,...