Hirtelen kilőtt az új fertőzötteket mutató adat, legutóbb december közepén regisztráltak ennyi friss esetet. Növekedésnek indult az aktív betegek száma is.
Több mint két hete megy a fordított irányba, nyugatról kelet felé a gáz a Jamal-Európa gázvezetéken.
A szakértők először szkeptikusok voltak, aztán igazolták a felfedezést.
Az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CL. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvénynek, valamint az Országos...
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti megyékben vékonyabb lehet a felhőzet, és ott (szűrt) napsütésre is van esély, majd délután ott...
Hosszan elnyúló tápanyag-felszívódású szerves trágyakészítményt fejlesztett ki a gyulai Körös-Maros Biofarm Kft.
A 2020-as évhez képest 3%-kal nagyobb (18700 hektár) termőterületről körülbelül 5%-kal több zöldségfélét takarítottak be tavaly Ausztriában. Az év elején a hűvös időjárás sok esetben késleltette...
Magyarországon a beoltottak száma 6 268 108, közülük 5 986 342-en a második, 3 184 580-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. 2429 új...
Talán nekünk embereknek kell még pár nap, hogy felvegyük az új évi fordulatszámot, a növényvilág azonban rápörgött az elmúlt pár nap enyhe időjárására, más szóval nagyon...
Vasárnap madarakat gyűrűztek a Petőfi-szigeten.
A Lengyel Statisztikai Hivatal (GUS) december végi adatai szerint a szabadföldi zöldségfélék belföldi termésmennyisége 2020. évihez képest 1%-kal csökkent, és ez a visszaesés az egyes fajok...
Egyre egészségesebben étkeznek a magyarok, ezt támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is. Eszerint az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a zöldség- és gyümölcsfogyasztás hazánkban,...
Ez az év is élelmiszer drágulással indul, januárban 10-15 százalékkal tovább emelik a liszt árát. Az elmúlt két évben folyamatosan drágult a kenyér, ám ez a...
A 2021. évi Gazdálkodási Napló „web-GN”, valamint a nitrát adatlap elektronikus beküldéséhez szükséges nyomtatványok a Nébih honlapján elérhetőek.
Az új összeszerelő üzemben a következő időszakban hamarosan már sorozatban szerelik majd össze a Claas Tucano gabonakombájnokat és a Xerion szisztemtraktorokat, az orosz érdekeltségű GUS tagországokon...
A húsgalamb termékpálya fejlesztése és az egységes árualap megerősítése érdekében a tenyésztők 2022-ben is igényelhetnek támogatást hústermelésre szánt vagy annak előállítását célzó tenyésztési program keretében nevelt...
2022. január 3. és 2022. január 31. között pályázhatnak a gazdálkodók az új „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű...
Többnyire erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, főként a déli országrészben lehet szakadozottabb a felhőzet. Az északi, északkeleti megyékben helyenként kialakulhat kisebb eső. A...
Az ország északkeleti területén többfelé továbbra is magas a légszennyezettség a szálló por miatt.
A neszmélyi Hilltop Kamocsay Prémium Chardonnay 2019 és a villányi Günzer Tamás Pincészetének 2018-as Mátyás Cuvée-je lettek a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt Magyar Bor...
Mintegy 86 millió köbméter vizet szolgáltatott a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2021-ben a térség agrárvállalkozóinak. Ez tizenhat millió köbméterrel több, mint 2020-ban.
Tavaly a járványhelyzet miatt csak május elsején nyithatott ki a Pécsi Állatkert, így a korábbi években elért éves látogatószámot nem tudta elérni, ennek ellenére a korlátozásoktól...
Amint arról korábban beszámoltunk, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában megtartott Luca-napi rendezvényünkön Luca-búzát vetettünk és hagymakalendáriumot is készítettünk.
Több területen is egyszerűbbé válik a mezőgazdaságból élők dolga a január elsején életbe lépett jogszabályoknak és törvénymódosításoknak köszönhetően. A gazdaságok átadása mellett az öröklésre vonatkozó előírások...
A nagyobb sebességgel szántani tudó és nagyobb teljesítményre képes, 7/8 és 9 fejes váltva forgató ekék készülnek a 400 LE-s traktorokhoz az Amazone mosonmagyaróvári gyárában. Az...
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet 2021-es évértékelője
Magyarországon a beoltottak száma 6 266 483, közülük 5 982 104-en a második, 3 178 228-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. Az ünnepek...
A zöld küllő lett az év madara a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása szerint.
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent -...
A gyakran változó felhőzet mellett többórás napsütés elsősorban az északi megyékben lehet a délután során, de rövidebb időszakokra másutt is kisüthet a nap. Helyenként kialakulhat kisebb...
A Vidékfejlesztési Program (VP) esetén az alábbi pályázati felhívások, és a közvetlen támogatások esetén az alábbi jogszabályok is kötelezettségként írják elő a gazdálkodók részére a gazdálkodási...
2022-ben hat munkaszüneti nap esik munkanapra, de nem mindegyik hoz hosszú hétvégét.
Az amarillisz a télen nyíló cserepes virágok egyik legszebbike. A hagymás növények közül az amarillisz az egyik, amely a legnagyobb és leghosszabban tartó virágot hozza.
Október és április között kell nyitott szemmel járnia azoknak, aki idehaza is szeretnék megpillantani a messzi északról hozzánk érkező bukórécék egyik legbájosabb képviselőjét, a stabil európai...
A nappali maximumok akár a 15 fokot is elérhetik, de a hét közepétől lehűl az idő, hajnalban fagyok is lehetnek. A gomolyfelhős, borult időben záporok, hózáporok...
Idén kedvezőbbnek ígérkeznek a körülmények a Quadrantidák meteorraj maximumának megfigyelésére.
Az erdőtelepítés mára a klíma megóvásának központi kérdésévé vált, de az ökológusok figyelmeztetnek: hiába a jó szándék, a nem kellő körültekintéssel végzett beavatkozás több kárral járhat,...
Külföldről érkezik az újévi lencse, mire figyeljünk a földforgalmi ügyeknél, újabb enyhítések a madárinfluenza kapcsán. Heti hírösszefoglaló.
Főleg az éjszaka második felében a párás, ködös területek kiterjedése csökken, miközben észak felől frontális felhőzet érkezik. Csapadék reggelig nem várható. Időnként megélénkül a délnyugatira forduló...
Tűzvész miatt mintegy 30 ezer embernek el kellett hagynia otthonát az egyesült államokbeli Colorado államban.