Három megyéből, a Közép-Duna Menti Kiemelt Térséget lefedő Bács-Kiskun, Tolna és Fejér megyéből érkeztek nagy számban gazdálkodók 2022. november 17-én Dunapataj-Bakodpusztára, a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség...
Általában borult idő várható, az északkeleti, keleti megyékben lehet vékonyabb a felhőzet, ott több-kevesebb szűrt napsütés is valószínű. Az északkeleti megyéket leszámítva több helyen fordulhat elő...
Idén 186 szaloncukorból választottunk, ami rekord, hiszen az előző évben csak 152 féléből választhattunk. A szaloncukrokat 28 gyártó küldte be, tehát nagyon sok újdonsággal találkoztunk idén...
A mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságnöveléséhez, versenyben maradásához nélkülözhetetlen az ágazat további, széles körű modernizációja. Az agrárium szereplői megértették: itt az ideje a versenyképességet javító beruházásoknak, a...
A következő évben 290 milliárddal fogják támogatni a költségvetésből a Széchenyi Kártya Programot, amelyet az idén 130 milliárd forinttal támogattak - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök...
A Pilisi Parkerdő egyik legizgalmasabb turisztikai központja a gödöllői erdészeti arborétum, azaz az Arbo Park. Az idén 120 éves erdészeti-tudományos célú növénygyűjtemény különlegessége, hogy a fajokat...
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtótájékoztatót tartott a Gesztely térségében Szerencsig négysávosodó 37-es főút projektjéről. A Duna Aszfalt által kivitelezett projektben a szakasz négysávosítása és...
Egyesek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) vesznek alkoholt, például Merész barackot, Bükki vegyesgyümölcsöt, Avasi Keserűt, esetleg Hat királyné szamócapálinkát. A hivatal következő árverésén – a...
Újabb nagytestű tiszai pontyot sikerült egy közös akcióban hazajuttatnia eredeti élőhelyére a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) és a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség (KTVHESZ) halőreinek. A...
A két vagy több keverőcsigával rendelkező nagyobb keverő kocsik komoly teljesítményigénnyel rendelkeznek. A keverő kocsit vontató traktorok megfelelő mennyiségű forgatónyomatékot és teljesítményt igényelnek a TLT-n. Olyan...
Minden idők legnagyobb tömegű szuperföldjét találhatták meg a tudósok.
A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon - mondta Homonnay Ádám, a Mol kutatási és termelési igazgatója Vecsésen, a társaság Vecsés-2 olajkútjánál,...
A Nagy-korallzátony veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánítását javasolja az állapotát felmérő, ENSZ által támogatott misszió. Mint a hétfőn közzétett jelentésben figyelmeztetnek: gyors és hatékony klímavédelmi intézkedések nélkül...
A Washingtoni Egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézetének tudósai egy új kutatási program keretében vizsgálták a vörös hús fogyasztás egészségre gyakorolt hatásait, valamint a különböző egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos...
Az UBM Csoport dinamikus fejlődése és nemzetközi tevékenységének bővülése egyaránt felvetette az igényét nemzetközi kiállításokon való részvételünknek, nem csak szakmai látogatóként, de kiállítóként is, ami lehetőséget...
A versenyképesség folyamatos javítása minden gazdálkodó szervezet és egyén számára rendkívül fontos. Napjainkban számos kihívással nézünk szembe a mezőgazdasági termelés során, amelyekre megoldást és pozitív választ...
A nap első felében javulnak a látási viszonyok, megszűnik a köd, a rétegfelhőzet az északkeleti megyékben zsugorodik, ugyanakkor délnyugat felől mediterrán ciklon egyre vastagabb magasszintű felhőzete...
Azzal a kijelentéssel valószínűleg kevesen vitatkoznak, hogy a hajnalmadár az egyik legszebb téli madárvendégünk. Röptében, kivillanó kárminpiros tollaival valóban trópusi pillangókat idéz, de meglátni csak ritkán...
Igaz-e a napi 8 pohár víz mítosza? Mivel sok tényezőtől függ, mennyit kell innia valakinek, nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy hány liter vizet igyon mindenki egy...
A Mauna Loa vasárnapi kitörése miatt figyelmeztetést adott ki az amerikai földtani intézet. A kiömlő láva egyelőre csak a kráter térségében került felszínre, a hegy környékén...
2022-ben immáron hetvennegyedik alkalommal készült el Európa legnagyobb és legszebb, templomban épített betleheme Vörsön. A világszerte ismert, látogatók tízezreit vonzó bibliai alkotást november 14-én kezdték megépíteni...
Országos célellenőrzést rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) miután közvetlen fogyasztásra szánt tejtermékekben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin-szennyezést a hatóság laboratóriuma. Az érintett tételek...
Egy átlagos megye területének megfelelő rész van hazánkban bekerítve mezőgazdasági és erdőgazdálkodási célok miatt, a kerítések gombamód szaporodnak, a vadak élőhelye szűkül. A vadkár mértéke éves...
A Marsot sokáig kihűlt, belül élettelen égitestnek hitték, de egyre több adat utal arra, hogy a vörös bolygó belsejében még ma is maradt forró magma, amely...
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint csaknem 980-nal kevesebb gyermek született tavaly november és idén október között Magyarországon, mint az azt megelőző egyéves időszakban. A...
A Covid-19 következő változata veszélyesebb lesz az idei év nagy részében domináns omikron törzsnél – valószínűsíti egy dél-afrikai vizsgálat, amelyet ugyanaz a laboratórium végzett el, ahol...
A francia Interfel 25 ágazati egyesület közös nyilatkozatában figyelmeztetett az elszálló energiaárak várható veszélyes hatásaira.
A kis kutak a héten sem kapnak üzemanyagot. Közben a nagyobb láncok is korlátozásokat vezetnek be. A sofőrök egy része így kénytelen több kutat körbejárni, hogy...
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén a XIX. századi nagy folyószabályozások és lecsapolások során jelentősen átalakult a táj.
A szántóföldi munkák mellett a kis- és nagygazdaságok mindennapjait az állattartótelepi, karbantartási és majori munkák teszik ki. A Fliegl kínálatában számtalan olyan eszköz megtalálható, ami ezekre...
Nem kizárt, hogy sikerülni fog nekik.
Napközben javulnak a látási viszonyok, de az ország nagyobb részén párás, rétegfelhős idő lesz a jellemző, szakadozások nagyobb eséllyel az északkeleti, keleti országrészben fordulhatnak elő. Számottevő...
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén év végén is számos lombtrágyára jelentős akciót hirdettünk. Nagyon sok esetben már őszi kijuttatás és állománykezelés is zajlik, de a második-harmadik...
Törökország növelte az Európába irányuló paradicsomexportját, mivel az unióban sok üvegház leállította a téli termelést. Az energiaválság nyomán kialakult helyzetből Magyarország is nyertesként jöhet ki, hiszen...
Távolsági rekordot állított fel tíz nappal az indulása után a NASA Artemis 1 holdmissziójának Orion űrkapszulája: több mint 400 700 kilométerre távolodott el a Földtől -...
A november 17-én lezajlott országos vadlúd-szinkron alkalmával két kis liliket is megfigyeltek a Körös-Maros Nemzeti Park területén található kardoskúti Fehér-tónál.
Mégsem annyira rossz a helyzet az európai almapiacon, mint az valószínűsíthető volt: a vártnál több gyümölcs termett az ültetvényeken.
Legfeljebb 20 ezer forintért lehet benzint venni a Shell kútjain. Gázolajból maximum 50 ezerért lehet tankolni.
A nappali maximum hőmérsékletek 3-8 fok körül alakulnak, a hajnali mínuszok állandósulnak. Számottevő csapadék nem várható, de kisebb záporok, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat.
Lesz elég fenyőfa és hal karácsonyra, újabb madárinfluenza járvány, csalók a tűzifapiacon.